Hejková duplán örülhetett

M. A.M. A.
2006.11.23. 02:31
Címkék
Megint csarnokot avatott a Sopron Oroszországban, ám ezt Magyarországon mégsem láthatták, hiába szerette volna közvetíteni az A-csoport rangadóját a honi sporttelevízió.

Amit utólag talán nem is bánnak a Szpartak Moszkva jelenlegi edzője, Natália Hejková egykori tanítványai, mivel a második félidőben már nem tudták tartani a lépést a világsztárokkal teletűzdelt ellenféllel.

Pedig Cserny Rékáék a jól sikerült második negyed hajrájában kétszer is az egyenlítésért támadhattak, de mindkétszer eladták a labdát…

Ezt egyébként összesen húsz alkalommal tették meg a találkozón, és ez túl sok volt ahhoz, hogy a palánk alatt egyébként is fölényben lévő házigazda ellen esélyük legyen a győzelemre.

A szoros eredmény elérésére azonban megvolt a lehetőségük, ezért különösen kár a hajrábeli hibákért, mint ahogy azért is, hogy a játékvezetők mindössze 13 percet és 43 másodpercet „engedélyeztek” a pályán a Sopron egyik legjobbjának, Albena Branzovának.

Mestermérleg

Natália Hejková, a Moszkva edzője:
Ez olyan mérkőzés volt, amelyen én nem veszíthettem. Az egyik szemem az előző, a másik a mostani csapatomon volt. Nagy büszkeséggel töltött el, amit láttam.

Székely Norbert, a Sopron edzője:
Úgy érzem, becsületesen megküzdöttünk a világsztárokkal felálló orosz csapattal.

Az NSO ajánlja:

Euroliga-eredmények, 2006-2007
Az Európa-kupa eredményei, 2006-2007
Euroliga-eredmények, 2005-2006
Az Európa-kupa eredményei, 2005-2006
Euroliga-eredmények, 2004-2005
A FIBA Európa-kupa eredményei, 2004-2005
Kosárlabda-lexikon
Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
58 perce

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
3 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
3 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
3 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
3 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
3 órája