„A Fradi után a Lokival is bajnoki címet szerzek”

Leandro Sopronban az eltiltás miatt hiányzó Sándor Tamás posztján szerepelt – kiválóan. Motorja volt az együttesnek, remek labdákkal hozta helyzetbe társait; ha kellett, visszafogta, ha pedig a helyzet úgy kívánta, fölgyorsította a debreceniek játékát. Még az is előfordult a mérkőzés végén, hogy amikor hozzá került a labda, ollézott a javarészt soproni közönség.

– Minek tulajdonítja a hat egyes győzelmet, s mitől javult fel ennyire a játéka?
– Szerintem már az utóbbi hetekben sem ment rosszul a futball, de valóban, Sopronban minden eddiginél jobban játszottam – mondta Leandro. – Persze a labdarúgás csapatsport, így aztán ahhoz, hogy átlagon felül teljesítsek, a társak is kellenek.

– Láthatóan remekül megértette magát Kiss Zoltánnal, Halmosi Péterrel, Szatmári Csabával, elöl pedig Ibrahim Sidibével. Jobban fekszik önnek az irányító szerepköre?
– Korábban sem volt gond a csapattársakkal, hiszen a nyári Debrecenbe kerülésem után rögtön befogadtak. Ráadásul Halmosi Péterrel korábban együtt futballoztam Szombathelyen, így aztán már egymás gondolatait is ismerjük. A felsorolt játékosok valóban mind-mind sokat tettek a szép győzelemért, és mondhatom, büszkék vagyunk a hat egyes diadalra. Rég rúgtunk ennyi gólt, és több mint két évet vártam magam is a gólörömre. Érdekes, valahogy megéreztem, hogy Sopronban betalálok, hiszen pénteken a csapatbuszon kapusunkkal, Csernyánszki Norberttel éppen arról beszélgettünk, hogy legutóbb Siófokon rúgtam gólt. Annak mondjuk nem örült, hogy éppen neki.

– Arra a gólra pedig sokan emlékeznek, hiszen kettő kettes állásnál védhetetlenül vágta a labdát Csernyánszki Norbert kapujába. Sokak szerint éppen annak a gólnak köszönhette a Ferencváros a bajnokság megnyerését.
– Az óriási gól volt! És két fordulóval az idény befejezése előtt valóban nagyon kellett az a győzelem.

– A Ferencvárossal tehát aranyat nyert, mégis távozott az Üllői útról, éppen egy másik bajnokcsapathoz. Jól érzi magát Debrecenben?
– Jó volt nekem az Üllői úton is, de nem akartam az NB II-ben futballozni – remélem, ezt megértik a Fradi-szurkolók. A DVSC befogadott, és én szeretek Sándor Tamásék között játszani. Rendkívül erősnek tartom a keretet, ezért azt gondolom, a Fradi után a Lokival is bajnoki címet szerzek.

– Ha úgy futballozik, mint szombaton, van rá esély. Mi lesz akkor, ha Sándor Tamás visszakerül a kezdőcsapatba?
– Vele még erősebbek leszünk, őt egyébként a legjobb magyar futballistának tartom. Nincs közöttünk rivalizálás, bár most valóban a helyén szerepeltem. De biztos vagyok benne, hogy a következő meccsen már ő lesz az irányító.

– Korábban több poszton is megfordult: a Haladásban játszott balszélsőt, irányító középpályást, a Fradiban kiválót nyújtott a balhátvéd helyén, és volt bal oldali középpályás is. Melyik az igazi posztja?
– Fiatal koromban, Brazíliában irányító középpályásként futballoztam. Kedvelem a pálya közepét, de egyáltalán nem okoz gondot, ha más feladatot bíznak rám, mint az irányítás. Profi labdarúgónak tartom magam, ezért ott játszom, ahová az edzőm állít.

– Sopronban számos külföldi megfigyelő ült a lelátón, s nekik is tetszett a játéka. Elképzelhetőnek tartja, hogy hamarosan külföldön folytatja?
– Semmi sem lehetetlen, ám a nyáron három évre szerződtem Debrecenbe. Ez azért sok mindent meghatároz. Viszont huszonnégy esztendős vagyok, már érett, tapasztalt labdarúgónak számítok.

– Talán éppen a kora miatt kerülhet ki a válogatott irányítóinak látóköréből. Mi a véleménye a nagyfokú fiatalításról?
– Mindig szívesen mentem, és ezután is szívesen megyek a válogatottba, ha hívnak. Nincs ellenemre a fiatalítás, hiszen egy sor tehetséges játékos futballozik az MTK-ban, akiknek valóban ott a helyük a legjobbak között. Ám azért érdemes néhány rutinosabb embert is beválogatni. Brazíliában így csinálják, és miért ne lehetne Magyarországon a brazil példát követni?