Béresnek műtét javallott

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2006.12.05. 01:24
Címkék
Rossz hírt kapott hétfőn Béres Tímea, és ezáltal a MiZo Pécs női csapatának szakvezetője, Rátgéber László is: egy porc berepedése miatt meg kellene operálni a remek formában lévő 70-szeres válogatott térdét.

Méghozzá a bal térdét, amely miatt a hajrában lekéredzkedett a pályáról a csütörtöki, Halcón Avenida elleni euroligás mérkőzésen, és bár utána még visszaállt – sőt 54 másodperccel a befejezés előtt nagyon fontos duplát dobott –, azóta nem edzett. Annyi javulást máris sikerült ezzel elérnie, hogy ahogy ő fogalmazott, „civilben” már működik a lába, de természetesen más az utcán sétálgatni vele, és más a pályán terhelni. Főleg kosárlabdázással, amely a térdet leginkább igénybe vevő sportágak egyike a sok futás, felugrás és irányváltoztatás miatt…

A dr. Knoll Zsolt által javasolt műtétre egyébként legkorábban december 21-én kerülne sor, ezt azonban a játékos mindenképpen el szeretné kerülni. Olyanynyira, hogy már a visszavonulás gondolata is felvetődött benne arra az esetre, ha tényleg kés alá kell feküdnie.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
2 perce

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
25 perce

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
25 perce

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
38 perce

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
56 perce

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
1 órája

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
1 órája

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
6 órája