A világszerte elismert edző

A Panathinaikosznál talán Zeusznál is nagyobb isten volt. Még azt is megbocsátották neki, hogy 1978-ban rábólintott a városi vetélytárs, az AEK invitálására. A sárga-feketék szurkolói előbb azért repestek az örömtől, mert „Puszkasz” lett az edzőjük, majd azért, mert a magyar szakvezető újabb athéni csapatot juttatott a csúcsra. Igaz, két fordulóval a szezonzárás előtt az elöljárók megköszönték az amilyen sikeres, olyan népszerű tréner munkáját, állítólag azért, hogy ne kelljen kifizetniük neki az aranyérem mellé járó prémiumot. Öcsi bácsinak ezek szerint akadtak ellenségei is Görögországban, de barátokból jóval több volt. Egyikük, Nikosz Szakulisz rávette, forduljon bírósághoz – Puskás itt is nyert. Tízezer dollárt tehetett volna zsebre, ha a pénzt nem az egyik ismerősének adja, mondván: neki nagyobb szüksége van rá…

Az persze nem úgy volt, hogy a szakember a Panathinaikosz klubházából átsétált az AEK-éba, az athéni diadalok között évek teltek el. Puskás Ferencet 1975-ben nevezték ki a Murcia edzőjévé (ő volt a spanyol klub első magyar mestere, a csapatot 1986-ban irányító Kubala László pedig a második), aztán hosszabb kirándulásra vállalkozott: 1976-ban már a Colo-Colo kispadját foglalta el. Chilében ismételt: 1976-ban és 1977-ben is csak egy jobb akadt az általa dirigált együttesnél. Miután felduzzasztotta a Colo-Colo „ezüstkészletét”, búcsút intett – ideiglenesen – Dél-Amerikának.
Következő útja Szaúd-Arábiába vezetett. A királyságba szövetségi kapitánynak csábították, az egyiknek a három közül. A közel-keleti országban ugyanis úgy gondolták, a válogatott csakis három korábbi Real-sztár, az Alfredo Di Stéfano, Héctor Rial, Puskás Ferenc trióval léphet előre, ám a szövetség vezetőinek végül meg kellett elégedniük a Rial, Puskás párossal.

„Gondoltam, majd csak elkabarézunk a sivatagban” – indokolta, persze mosolyogva Öcsi bácsi utóbb, miért mondott igent a felkérésre. Az edződuó kemény fába vágta a fejszéjét: amikor Puskásék 1976-ban megjelentek Szaúd-Arábiában, elképedve vették tudomásul, hogy füves futballpályából kevesebb van arrafelé, mint oázisból…
Bár ők ketten valóban mindent megtettek, hogy fejlődjön valamelyest a szaúdi foci (még műfüves pálya építtetésére is rávették vendéglátóikat), egy évnél tovább nem bírták a munkát.

Ezután költözött újra Athénba a Puskás család, de erről már esett szó, úgyhogy csak megemeljük a kalapunkat az AEK-sikerek előtt, és már megyünk is tovább.
Méghozzá Egyiptomba, ahol – Szöllősi György könyve szerint – a legjobb balösszekötő csaknem hat esztendőt töltött el. Remek társaságba került: Hidegkuti Nándor az al-Ahli, Bundzsák Dezső a válogatott élén állt, miközben Puskás Ferencre az al-Naszrt bízták rá. Amikor 1985-ben elhagyta Port-Szaídot, a bőröndjébe egy bronzérmet csomagolhatott. Tulajdonképpen ez volt a legtöbb, amit abból az időszakból kihozhatott, hiszen az első két hely „le volt osztva”: rendre a Zamalek és az al-Ahli között dőlt el az elsőség sorsa. Előbbi a hadsereg, utóbbi az államvédelem csapataként működött – tényleg jobb volt nem beleszólni kettejük csatájába…
Dél-Amerikába visszatérve Paraguayban vállalt munkát Öcsi bácsi: a Club Sol de América és a Cerro Porteno szurkolói emlegethetik büszkén, hogy Puskás az edzőjük volt. Ausztráliában pedig egyenesen a mellüket verik az ottani görögöket tömörítő South Melbourne „Hellas” hívei: az 1989-es kupagyőzelmet bajnoki cím követte. Mindent összevetve trénerként három bajnokságot nyert Puskás Ferenc: kettőt Görögországban, egyet a Hellasszal…
Puskás Ferenc 1991-ben hazatért, 1993-ban még négy meccsen irányította a magyar válogatottat, aztán 66 évesen az edzői pályának is hátat fordított.
Szakvezetőként bejárta mind az öt kontinenst – de nem csak ezért ismerik világszerte.

---- „Kedd volt, november tizennegyedike. Bözsi néni unokahúga telefonált az ijesztő üzenettel: Bözsi néninek a Kútvölgyiben elrendelt látogatási tilalom ellenére be kellett mennie a kórházba, mert szóltak az orvosok, hogy a válságosra fordult helyzetben a férje mellett kellene lennie. Azt üzeni, otthon ne keressem. Aznap Bözsi néni éjjel egyig volt a férje ágya mellett, mígnem az ápolók hazaküldték aludni, mondván: ne aggódjon, Öcsi bácsinak nyugodt éjszakája lesz.
Másnap egész éjjel Puskás ágya mellett virrasztott a felesége, csak reggel ment haza, mert nem engedte a kórházi személyzet, hogy ne pihenjen valamennyit. Csütörtökön aztán már este elbúcsúzott a férjétől. Ötvenhat év után, immár utoljára…”

A fenti mondatok a nagy sikert arató Puskás-könyv új, bővített kiadásából valók. A szerző, Szöllősi György, aki az utolsó hetekben és napokban is a család közelében volt, ennek a nehéz időszaknak a krónikájával egészítette ki a kötetet, amely hétfőtől újra kapható országszerte. A gyönyörű Puskás-könyv tehát megint hozzáférhető, a boltokba már a harmadik kiadás kerül, amely immár a november 17-én hajnalban örökre befejeződött Puskás-életutat mutatja be. Az első naptól az utolsóig… ---- A Puskás Ferenc temetését intéző kegyeleti bizottság ezúton tájékoztatja az olimpiai bajnokokat, ezüst- és bronzérmeseket arról, hogy a Puskás Ferenc Stadionban, valamint a Szent István-bazilikában rendezendő gyászszertartásra szóló meghívójukat és belépőiket december 9-én, szombaton 14 órától vehetik át a Stadion Szálló akkreditációs központjában. ---- „Bevallom, személyesen sohasem láttam, Puskás Öcsi milyen edzéseket tartott. Ezért is figyeltem nagy érdeklődéssel azt a műsort, amelyben bemutatták, miként dolgozott Ausztráliában. Amit mondtak róla, ahogy emlegették a munkáját, a hozzáállását, már olyan volt, mintha magam is ott lettem volna vele együtt. Melbourne-ben a mai napig úgy beszélnek Puskásról mint az ausztrál futball felvirágoztatásának élharcosáról. Egy bizonyos Armstrong nevű játékos pedig egyenesen kijelentette: olyan volt nekik, mint az apjuk. És mondok még valamit: arra a kérdésre, szerinte milyen nemzetiségű volt Puskás, azt válaszolta, a szíve mindig is magyar volt. Ennél szebben aligha jellemezhette Öcsit. Hatvannégy esztendősen edzősködött Melbourne-ben, és már kissé túlsúlyosan minden gyakorlatot megmutatott a játékosoknak. Természetesen tökéletesen kivitelezve.”