Menesztették Bodrogváry Ivánt

S. T. J.S. T. J.
2006.12.06. 03:22
Címkék
Mozgalmas napja volt kedden a kosárlabda honi vezérkarának. Délelőtt a Kecskeméti KC, Nyíri Dezső (a női liga volt elnöke) kontra Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) ügyet tárgyalta a Fővárosi Bíróság, amelyben a felperesek annak megállapítását kérik, jogszerűen került-e a szövetség élére májusban a Németh László vezette elnökség. Mivel Németh László 13 oldalas beadványt adott át a bíróságnak, a tárgyalást január 23-ra napolták el.
A fôtitkár munka nélkül maradt
A fôtitkár munka nélkül maradt
A fôtitkár munka nélkül maradt
A fôtitkár munka nélkül maradt
A fôtitkár munka nélkül maradt
A fôtitkár munka nélkül maradt

Délután aztán összeült az MKOSZ jelenleg öttagú vezetősége, s első – egyhangúlag meghozott – határozatával menesztette a 2001. április 1. óta hivatalban lévő főtitkárt, Bodrogváry Ivánt. Az öt pontban indokolt rendes felmondás 45 napra szól; a FIBA Europe-ban board-tag, a női bizottság elnöki tisztét betöltő sportvezetőnek ez idő alatt nem tartanak igényt a munkájára. Bodrogváry érdeklődésünkre tömören „koncepciós per áldozatának” minősítette magát, s hozzátette, bár a felmondást átvette, a folytatáson még gondolkodik.

A főtitkár eltávolítása nem volt meglepetés, hiszen Bodrogváry már a közgyűlés után jelezte, hogy nemigen tud együtt dolgozni Németh Lászlóval, s azóta is akadtak közöttük súrlódások. Az eredmény mégis meglepetést keltett, mert a sportágban olyan hírek terjedtek el, hogy Ábrahám István gazdasági alelnök távozni készül posztjáról, s ezt a keddi elnökségi ülésen be is jelenti. Ha így tett volna, az a testület mandátumának automatikus megszűnésével jár, hiszen a kilenc elnökségi posztból négy nincs betöltve. Bodrogváry állítja, rákérdezett az elnökségi elején minderre, ám azt a választ kapta Ábrahámtól: „Most még szavazok…”

A MAFC hajdani kosarasa az ülés előtt tájékoztatást ígért lapunknak, ám azt követően már sem őt, sem Németh Lászlót nem lehetett elérni.
Legfrissebb hírek

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
8 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
18 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
34 perce

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
48 perce

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
1 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
1 órája