Nehéz lesz továbbjutni

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2006.12.06. 03:21
Címkék
Nem került könnyű csoportba a magyar U19-es és U17-es labdarúgó-válogatott a korosztályos Európa-bajnoki selejtező sorsolásán.
Az idősebbek, Várhidi Péter játékosai Németországgal, Írországgal és Bulgáriával kerültek egy csoportba. A négyes tornát május közepén rendezik majd Írországban, vagyis a kiemeltként sorsolt magyar együttesnek nehéz dolga lesz. „Németországot szívesen elkerültük volna, a bolgárokat előzetesen elfogadtam volna, az írekről egyelőre kevés információnk van – mondta Várhidi Péter, a magyar csapat szövetségi edzője. – A németek minden korosztályban nagyon jók, de fontos, melyik válogatott rendezheti meg a selejtezőtornát. Így az íreknél az előny.”Szokolai László gárdájának sem lesz egyszerű a feladata. A 17 évesek az ötödik csoportban kaptak helyet Franciaország, Norvégia és Finnország társaságában. A mieink március végén mérkőznek meg három ellenfelükkel Franciaországban. Szokolai László elmondta: bízik benne, hogy jól sikerül a felkészülés, és sokat lehet együtt a keret. A szövetségi edző a franciák ellen szeretné kezdeni a tornát, amelyen meglepetést szerezne a válogatottal. A női U19-es válogatott a németekkel, a svédekkel és a skótokkal került egy csoportba. A selejtező mérkőzéseket április közepén Németországban rendezik.
Legfrissebb hírek

Hamilton pole pozícióba repítette a Ferrarit! Russell ötödik a silverstone-i sprintidőmérőn

F1
32 perce

Felkészülés: próbajátékosok is szerepet kaptak a Besiktassal szemben alulmaradó Gyirmótban

Labdarúgó NB II
55 perce

Már nagy a vidámság Miamiban, így hangolódnak az argentin szurkolók

Foci vb 2026
1 órája

A kapus után újabb három játékos távozott az NB I-es Kispest-Honvédtól

Labdarúgó NB I
1 órája

Messi újabb rekordokat dönthet meg

Foci vb 2026
1 órája

Xhaka a mélységipassz-király

Foci vb 2026
1 órája

Öttusa: junior Európa-bajnok a magyar női csapat

Utánpótlássport
1 órája

Megvan az ETO FC BL-kerete, Benbuali is készülhet a Víkingur ellen

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik