Több tízezer embert várnak a Puskás Ferenc Stadionba

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2006.12.08. 15:48
Címkék
A csütörtöki koszorúzás után szombaton több tízezren vehetnek búcsút Puskás Ferenctől, az Aranycsapat legendás labdarúgójától.

A Szent István-bazilikában a közjogi méltóságok, politikusok, sportvezetők után több ezren rótták le kegyeletüket. A Puskás Ferencról elnevezett stadion lelátóin 40 ezren foglalhatnak helyet, de Schmitt Pál, a Kegyeleti Bizottság elnöke jelezte, ha szükséges, a játéktér körüli futópályán is biztosítanak helyet.

A nemzeti gyásznap hivatalos programja 9 órakor a Kossuth téren kezdődik, ahol katonai tiszteletadás mellett előbb felhúzzák a Magyar Köztársaság lobogóját, majd félárbocra eresztik.

A Puskás Ferenc Stadion kapuit 14 órakor nyitják ki. Az arénában 16 órától sorrendben Schmitt Pál, majd Ramon Calderón, a Real Madrid elnöke, a jó barátok képviseletében Szepesi György, az MLSZ tiszteletbeli elnöke, zárásként pedig vagy az UEFA-t, az európai szövetséget képviselő Michel Platini, vagy a spanyol szövetség elnöke, Angel Maria Villar búcsúzik, az Aranycsapat nevében pedig Buzánszky Jenő köszön el Puskás Ferenctől.

Ezt követően a gyászmenet elindul a Hősök terére, ahol 17:30 órakor a Magyar Honvédség búcsúzik dandártábornokától.

A Szent István-bazilikában 19 órakor kezdődik a gyászmise, majd a temetés. Itt Sólyom László köztársasági elnök, Lamperth Mónika sportért felelős önkormányzati és területfejlesztési miniszter, Joseph Blatter, a FIFA, a nemzetközi szövetség elnöke és Juan Antonio Samaranch, a NOB korábbi vezetője, valamint Kisteleki István MLSZ-elnök mond beszédet.

A temetés 20:30 óra körül kizárólag a családtagok részvételével kezdődik, a kívül maradó érdeklődőknek óriáskivetítőt állítanak fel.
Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
5 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
5 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
5 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
5 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
5 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
5 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik