A csapatmunka diadala

DONÁT TAMÁSDONÁT TAMÁS
2006.12.11. 01:59
Címkék
Bejutott a BL-negyeddöntőbe az MKB Veszprém, vagyis biztosan menetel azon az úton, amelyet kijelölt magának az évad elején. A dán bajnok Kolding ellen gyakorlatilag már Magyarországon eldőlt a továbbjutás, hiszen a házigazda tízgólos előnyt szerzett. A visszavágó mégis nehéz volt, el is veszítette (31–28) az MKB.
A Koldingból megérkező különrepülőgépről vasárnapra virradóra mégis csupa boldog játékos és szurkoló szállt át a Veszprémbe induló buszokba. A magyar küldöttséget az sem zavarta különösebben, hogy nem a legmegfelelőbb ellátást kapta északon. A kinti mérkőzésre például egy menetrend szerinti busszal vitték a csapatot. Zovko mester meg is kérdezte az indulás előtt, mindenkinek megvan-e a menetjegye.Hetek óta klasszishoz méltó teljesítményt nyújt Eklemovics Nikola, az MKB Veszprém irányítója, aki hét látványos gólt lőtt Koldingban, és a társait is remekül kiszolgálta.– Nem tartottak a visszavágótól? Hiszen a német Flensburg is ledolgozta a tízgólos hátrányát a szlovén Celje ellen.
– Egészséges önbizalommal készültünk a mérkőzésre, azzal a gondolattal, hogy a győzelem sem elképzelhetetlen – válaszolta Eklemovics Nikola. – Úgy gondolom, az első félidőben nagyon jól játszottunk, amivel elvettük a hazaiak kedvét.

– Ivan Lapcsevics kiválásával viszont szétesett a gárda védekezése.
– Igen, de csak rövid időre, aztán rendeztük a sorokat. Ivan védekezésben és támadásban egyaránt kulcsember, ezért nem csak hátul, de elöl is hiányzott. A nehéz percekben sok technikai hibát követtünk el, sőt a ziccereink is kimaradtak.

– Ötgólos Kolding-előnynél a dánoknál volt a labda. Tartottak a hajrától?
– Egyáltalán nem. Uraltuk a meccset. Amikor kellett, gólt lőttünk, a finisben már nem tudott mit kezdeni velünk az ellenfelünk. Megérdemelten kerültünk be a legjobb nyolc közé. A csapatmunka diadala volt a továbbjutás.

– Ki lenne jó ellenfél a negyeddöntőben?
– Erre nem könnyű válaszolni. A Ciudad Real és a Pamplona még ne jöjjön. Talán Fazekas Nándiék, vagyis a Gummersbach. Kedden, a sorsolásnál minden kiderül.
Legfrissebb hírek

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
5 perce

Az MLSZ kizárta a Dunaújváros FC-t a labdarúgó NB III-ból

Labdarúgó NB II
6 perce

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
17 perce

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
56 perce

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
1 órája

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
1 órája