„Ez volt az álmom”

– Elég elfoglaltnak tűnik...
– Ne is mondja... Most költözött új helyre a teniszakadémiám, ahová száznegyven gyerek jár, és a költözködés nem ment egyik percről a másikra.

– Minden szál az ön kezében fut össze?
– Én vagyok a főnök…

– A család, a gyerekek?
– Na igen. Rájuk ilyenkor nem jut elég idő… Szerencsére nincs gond, hála istennek nagyon jók. Tudok annyit pihenni, amennyi szükséges.

– A pályán is gyerekekkel foglalkozik.
– Ez volt az álmom. Szeretem a gyerekeket, az édesapám is fiatalokat oktatott kosárlabdázni annak idején, így nekem szinte természetes volt, hogy én is neveljek. Az a legfontosabb, hogy a gyerekek örömmel jöjjenek, élvezzék, amit csinálnak, ne nyűg legyen számukra, hogy az anyu vagy az apu már megint lerángatja őket valahová. Persze ha tehetséges gyerekekre találunk, igyekszünk egyengetni az útjukat, de fontosabb, hogy rendszerességre, önfegyelemre, kitartásra, a sikerek és a kudarcok kezelésére, egyszóval az életre is felkészítsük őket.

– Van még ideje teniszezni?
– Általában hétvégenként játszunk a férjemmel, a három gyerek mellett többre nem jut idő.

– Nem hiányzik?
– Dehogynem, ám most már mérlegelnem kell, mi a fontos az életemben. Bemutatókra már régen nem járok, elsősorban családanya vagyok, másodsorban pedig ott az akadémia. Minden más csak utánuk jöhet. A szombati, debreceni tornára szerencsére jutott időm.

– Martina Navratilovával mikor találkozott ezt megelőzően?
– Kilencvenkilencben. Nemrég aztán újra felvettük a kapcsolatot.

– Annak idején hogyan esett önre a cseh klasszis választása?
– A partnere, Pam Shriver megsérült, Martina a hozzáállásomat szimpatikusnak találta, a játékstílusom tetszett neki, és emberileg is kedvelt. Aztán amikor felmentünk a pályára, kiderült, hogy ott is jól megértjük egymást.

– A többi egykori sztárral tartja még a kapcsolatot?
– Amikor Gabriela Sabatini Magyarországon járt az új parfümjének bemutatóján, találkoztunk, míg Mary Pierce-szel többször is beszéltem. De hosszú távon nehéz tartani a kapcsolatot, hiszen mindannyiunknak megvan a magunk élete. Mostanában Mandlikovával e-mailezünk.

– Húsz-huszonöt éve ön és Taróczy Balázs nehezebb körülmények között is előrébb jutott, mint a mai magyar játékosok...
– Számunkra megtiszteltetés volt, ha az ember válogatott lehetett, kiutazhatott egy világversenyre. A maiak már jobban el vannak kényeztetve, kedvezőbbek a körülmények, nem kell annyira küzdeniük. Nekem annak idején például két szerelésem volt mindössze, míg a riválisoknak akár tíz, és hasonló volt a helyzet az ütőkkel is. Ilyen háttér mellett értékelte az ember igazán, ha sikerült feljebb jutnia.