Ralis nemzet a magyar

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2006.12.11. 01:59
Címkék
Gianluigi Galli bevallotta: nem gondolta volna, hogy a magyarok ennyire szeretik a ralit. A tizedik Mikulás-ralira hazánkba érkező olasz vb-menő ámult-bámult, amikor azt látta, hogy az idei tél eddigi leghidegebb napján hosszú, tömött sorokban állnak a szurkolók a pálya szélén. (Az óvatos becslések szerint is legalább öt-hatezren voltak a versenyközpontnak számító Kislőtéren, és akkor a többi pályáról még nem is beszéltünk...)
Szóval Galli jött, csodálkozott, és szemet gyönyörködtetően autózott – ahogyan ez tőle várható volt. És bár eredménye nem számított bele a verseny végeredményébe, a közönség nem volt elégedetlen, sőt. A tavalyelőtti bajnok Turi Tamás is tett róla, hogy szurkolóinak fülig érjen a szájuk: bár váltott, amatőr navigátorokkal – csapata éves játékának nyerteseivel – versenyzett (eredménye éppen ezért nem számított bele a versenybe), senki sem panaszkodott a látványra. Az abszolút versenyt Turán Frigyes nyerte meg, aki abszolút „elsőbálozónak” számított a hét végi viadalon: egyrészt most versenyzett először World Rally Carral (Octavia), másrészt navigátora is új volt, Benkő András. A korábbi gyorsaságiautós-bajnok időeredményei azonban nagyon is kecsegtetőek voltak, ami biztató lehet a jövőre nézve. A szurkolók számára mindenképp.10. START AUTÓ MIKULÁS-RALI, VESZPRÉM
Abszolút végeredmény: 1. Turán Frigyes, Benkő András (Topspeed Racing, Skoda Octavia WRC) 42:04.15, 2. M. Riecica, Skaloud (szlovák, Subaru Impreza) 3:18.6 perc hátrány, 3. Balatonyi, Hanyecz (Balatonyi Rally Team, Mitsubishi Lancer Evo8) 3:22.1 p h.
Legfrissebb hírek

NBA: Harden Clevelandbe került, Davis Washingtonba tart – zárul az átigazolási időszak

Amerikai sportok
13 perce

Hivatalos: Kleinheisler László a Csíkszereda játékosa lett

Légiósok
19 perce

F1: Norris több előzésre és nagyobb káoszra számít

F1
32 perce

Téli olimpia: megsérült a háromszoros olimpiai bronzérmes kanadai hódeszkás

Téli olimpia 2026
38 perce

ZTE: eladják a brazil légióst, Baktinak is van kérője – NS-infó

Labdarúgó NB I
41 perce

Kosárlabda: Juhász Dorkáékra francia ellenfél vár a rájátszásban

Kosárlabda
46 perce

Vívás: kiélezett küzdelem a junior férfi párbajtőrözők ranglistáján

Utánpótlássport
1 órája

David O’Connell: Szoboszlai Dominik tökéletes csapatkapitány lehet a Liverpoolban

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik