Ultimátumot kapott Ilyés Ferenc ügynöke – áll abban a szegedi közleményben, amelyben a klub „egyszer és mindenkorra szeretne üzenni a csapat mezét magára öltőknek”. Azt megértem, hogy döntése után nem Ilyés lesz az év embere Szegeden, de talán kicsit túlzás olyan emberként beállítani az egykori közönségkedvencet, akinek a klub „nem látja biztosítva korrekt játékát a hátralevő időben.” Pedig nem történt semmi, csak egy fiatalember úgy döntött, hét év után elhagy egy csapatot, melynek – maga is elismeri – rengeteget köszönhet. A profi sportban – néhány emblematikus figurát (Maldini, Raúl, Totti) leszámítva – néha odébbállnak a játékosok.
Ilyés a jövő nyáron akart külföldre menni. A lejárt szerződésű kézilabdázókért nem jár pénz, ha viszont most eladják, valami befolyik a kasszába. Ezért kell(ene) „az egyetlen normális megoldást jelentő ultimátumban” csak vezetéknevén megszólított ügynöknek villámgyorsan „vevőt hoznia”.
Erről szól az üzenet!
Ilyés Ferenc: hirtelen búcsú
Ilyés Ferenc vasárnap, a Valladolid elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő viszszavágóján játszott utoljára a Pick-Szegedben, mert miután kiderült, hogy nem újítja meg 2007. június 30-án lejáró szerződését, a klubvezetőség közölte: nem tart igényt a szolgálataira.

Mirkó István
Ilyés Ferenc nem sejthette, hogy vasárnap játszott utoljára a Pick mezében

Mirkó István
Ilyés Ferenc nem sejthette, hogy vasárnap játszott utoljára a Pick mezében
Ilyés Ferenc Valladolidból még a Pick-Szeged játékosaként indult el hazafelé, mire azonban Magyarországra ért a Tisza-partiak küldöttsége, csapat nélküli kézilabdázó lett belőle. Az ügy hétfő délután, a madridi repülőtéren vett váratlan fordulatot. Ott beszélt telefonon Lele Ambrus, a szegediek ügyvezető elnöke Szörnyi Attilával, Ilyés ügynökével. Lele akkor tudta meg, hogy az átlövő nem újítja meg a jövő nyáron lejáró szerződését.
NS vélemény: üzenet
Lele Ambrus szerint meglepő volt, amit a spanyol fővárosban hallott, hiszen még egy tárgyalás várt volna a felekre.
„Pénteken ültünk volna asztalhoz, hogy Ilyés Ferenc új szerződéséről még egyszer beszéljünk – mondta a Pick-Szeged első embere. – Ebben a helyzetben nem volt más lehetőségünk, hiszen már a jövő csapatát építjük, amelybe nem fér bele olyan játékos, aki a következő bajnokságban nem nálunk kézilabdázik. A szezont be tudjuk fejezni Ilyés nélkül, majd nyáron szeretnénk klasszis átlövőt igazolni.”
A nagy sikerű filmhez hasonlóan 48 órás ultimátumot kapott tehát Szörnyi Attila, aki állítja: a bejelentés nem a Pick-Szeged ellen irányult, sőt…
„Feri eldöntötte, hogy a szerződése lejárta után szeretné kipróbálni magát a német vagy a spanyol bajnokságban – magyarázta a menedzser. – Azt nem akartuk, hogy a szegedi vezetőknek ne legyen idejük megtalálni Ilyés utódját, ezért jelentettük be, hogy a nyáron távozik. Konkrét ajánlatai vannak, de csak a világbajnokság után akarunk dönteni. Ami a kétnapos határidőt illeti: nem lesz könnyű ennyi idő alatt csapatot találni, hiszen még hivatalos értesítést sem kaptunk arról, hogy Ilyés Ferenc játékára nem tart igényt a Pick-Szeged. Bízom benne, hogy megtaláljuk a mindkét félnek megfelelő megoldást.”
A játékos nem így képzelte el a búcsút.
„Úgy terveztem, hogy bajnoki címmel és Magyar Kupa-győzelemmel köszönök el Szegedtől, erre azonban kevés az esély – mondta Ilyés Ferenc. – Hét évet töltöttem a csapatnál, itt lett belőlem elismert, válogatott játékos, nem ilyen körülmények között akartam búcsúzni.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








