Alex Ferguson taníthatja a magyar szakvezetőket
Igazi edzőlegenda érkezhet a közeljövőben Magyarországra. A tatai VII. Szakmai napokon, január 21–23. között ugyanis ígérete szerint a Manchester Unitedet több mint 20 éve irányító Sir Alex Ferguson is részt vesz, aki egy átfogó előadással színesítené a programot.

Alex Ferguson (balra) mindig kedélyesen elbeszélget Temesvári Miklóssal

Alex Ferguson (balra) mindig kedélyesen elbeszélget Temesvári Miklóssal
Legalábbis ez a tervük a tatai edzőkonferencia szervezőinek, és a helyzetet könnyíti, hogy a Manchester United menedzsere szóban már elfogadta a meghívást.
De mit is jelentenek valójában a tatai Szakmai napok?
„Gyakorlati és elméleti foglalkozások egyaránt lesznek – adott tájékoztatást a programról Bicskei Bertalan, az MLSZ edzőképzésért felelős vezetője. – A különböző korosztályos válogatottak és a felnőtt nemzeti csapat teljesítményének éves értékelésén túl a nyári németországi világbajnokság tapasztalatait is átbeszéljük, ám ezúttal egészen más oldalról közelítjük meg a témát: a játékosok pszichés felkészültségét vizsgáljuk. Mindezek mellett, ha minden jól megy, egy napra Alex Ferguson is Tatára érkezik, aki rendkívül átfogó és érdekes előadást tart majd.”
A Manchester United menedzsere az MLSZ edzőbizottságának elnöke, Temesvári Miklós baráti meghívását szóban már elfogadta, írásban azonban ez idáig még nem jelezte részvételét. Alex Ferguson egyébként természetesen a Manchester Unitedről tartana előadást a magyarországi kollégáknak: hogyan működik az MU, hogyan néz ki egy nagy múltú klub éves versenynaptára, hogyan alakul a csapat heti felkészítése és persze a szakmai stáb felépítéséről is szó esne.
Az NSO ajánlja:
Az Európai Labdarúgó-szövetség egyébként szabályban határozza meg az edzők számára, hogy kétévente tizenkét órás továbbképzésen kell részt venniük, ugyanis csak ebben az esetben hosszabbítják meg a licencük érvényességét. A tatai edzőkonferencia 32 szakvezetőnek különösen fontos lesz, a decemberben végző és A-licencet szerző szakemberek ugyanis ekkor kapják meg a diplomájukat. Azok az A-licences edzők viszont, akik a VII. Szakmai napokra nem kapnak meghívást, egy héttel a tatai konferencia után, január 26–27-én a Magyar Labdarúgó-szövetség székházában tartandó továbbképzésre jelentkezhetnek.
Szavazás
Lengyel Ferenc, a Paks vezetőedzője
„Mivel korábbi tapasztalataim azt mutatják, hogy az ilyen rendezvényeken a neves meghívott előadók nem szívesen árulják el szakmai fortélyaikat, elsősorban a kulisszatitkokra leszek kíváncsi. Rákérdezek majd arra, miként találta fejbe egy futballcipővel David Beckhamet, és arra is, hogy az Arsenal–Manchester United meccs utáni pizzadobálásról szóló hírek igazak voltak-e.”
Csank János, a DVTK vezetőedzője
„Két kérdésem is lenne. Az egyik az, hogy hogyan kezelik a Manchester Unitednél a válsághelyzeteket, hiszen a több, mint húsz éves edzősködése alatt többször is volt hullámvölgyben a csapat, mégis a helyén maradhatott. A másik: miben különbözik az angol futball szellemisége a többi országétól, mitől ennyire pozitív a légkör arrafelé a futball körül?”
Mészöly Géza, a Vasas vezetőedzője
„Sir Alexet előbb szembesíteném azzal: nagy probléma nálunk, hogy egy élvonalbeli edző nem tud hosszú távra tervezni egy klubnál. Majd megkérdezném: hogyan lehetne elérni idehaza is, hogy egy edző húsz évig sikeres maradjon egy egyesületnél, mint Ferguson a Manchester Unitednél?”
Urbányi István, az Újpest vezetőedzője
„Szakmai kérdéseim lesznek, például: mekkora jelentőséget tulajdonít a játékosok kiválasztásának? Vagy: hogy tudta megoldani, mondjuk, Louis Saha esetében, hogy a csatár hosszú kihagyása után csúcsformában tért vissza a csapatba?”
Csertői Aurél, az FC Sopron edzője
„Sir Alex Fergusont az utánpótlásképzéssel kapcsolatban kérdezném: milyen módszerekkel, neveléssel érik el a fiatal labdarúgók oktatásakor, hogy taktikailag annyira felkészültek? Idehaza alapismeretek hiányában még a nagycsapatnál is taktikai elemekre kell tanítani a futballistákat, míg külföldön minimális időráfordítással illeszthetők be a fiatalok egy-egy csapat szerkezetébe.” ---- Két évtizedes barátság fűzi Temesvári Miklóst Sir Alex Fergusonhoz. A szakember november végén hívta meg először Sir Alex Fergusont a konferenciára, aki igent mondott.
„Nekem azt mondta jön, így számomra egyértelmű, hogy ott lesz Tatán – mondta Temesvári Miklós. – Azonnal úgy reagált a meghívásra, hogy jönni akar, nyitott volt, szóval, várom őt nagyon.”
A tervek szerint január 23-án, kedden tartana előadást a világhírű menedzser.
És hogy honnan a kapcsolat?
A Kupagyőztesek Európa-kupájának 1983–1984-es szezonjában az Újpesti Dózsa a címvédő skót Aberdeennel találkozott – a liláknál Temesvári Miklós, az ellenfélnél Alex Ferguson volt az edző (utóbbi 1986-ban került Manchesterbe, azóta nyolc bajnoki címet és öt FA-kupát nyert, 1999-ben a Bajnokok Ligáját is elhódította csapatával). A skót szakember egy Újpesti Dózsa–Bp. Honvéd (1–2) kupameccsen térképezte fel a lilákat, itt kezdődött a kapcsolat.
„Alex a meccs után elfogadta a meghívásomat, és együtt vacsoráztunk – idézte fel Temesvári Miklós. – Óbudán laktunk, a közeli Hörpintő vendéglőben vacsoráztunk. Aztán ő hívott meg magához. Az 1984-es Európa-bajnokságon futottunk össze legközelebb. Ő szólított meg, majd akkor beszéltünk, amikor a ZTE, később a Debrecen ellen játszott a United Budapesten. Majdnem húsz év távlatából is pontosan emlékezett mindenre, hihetetlen memóriája van. Akkor megadta a mobilszámát, és azóta is tartjuk a kapcsolatot. Néha gratulálok egy-egy szép győzelemhez, vagy a születésnapjára küldök neki SMS-t, tíz percen belül mindig válaszol.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








