Dudás Ádám szem előtt

V. GY.V. GY.
2007.01.07. 00:24
Címkék
Nagy megtiszteltetés érte Dudás Ádámot, a Győri ETO FC 18 éves labdarúgóját. Az MTK-s Németh Krisztiánnal együtt az UEFA-tól meghívást kapott Európa korosztályos válogatottjába, amely február 27-én és március 1-jén Barcelonában mérkőzik meg Afrikával.

Dudás Ádám több alkalommal járt Angliában, egyszer az Arsenálnál, kétszer pedig a Tottenhamnél. Dudás Ádám példája is bizonyítja, jól dolgoznak Győrben az utánpótlással foglalkozó szakemberek.

„Sokat köszönhetek edzőimnek – mondta Dudás Ádám. – A mostani meghívás az ő áldozatos munkájuknak is betudható. Boldog vagyok, hiszen nem mindennapi élményt jelenthet Barcelonában futballozni, ráadásul Európa legjobbai között.”

Büszkék lehetnek tehát a győriek is, ám ha nem vigyáznak, könnyen megeshet, hogy Dudás Ádám tavasszal más csapatban folytatja. A játékos szerződése ugyanis az év végén lejárt, és megjósolható, hogy Barcelonában az említett két mérkőzésen seregnyi menedzser lesi majd a tehetségeket.
Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
2 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
2 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
3 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
3 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
4 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
4 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
4 órája