„Csak felidegesítem magam”

– Tudja követni az eseményeket?
– Megmondom őszintén, nehezen – sóhajtott Kuttor Attila, az FC Fehérvár csapatkapitánya. – Én is csak az újságokból tájékozódom a klubbal kapcsolatos eseményekről: ki kit jelentett fel, ki kinek az állítását próbálja meg kétségbe vonni, ám meglehetősen nehéz öszszerakni a képet.

– Azért sikerült valamit kibogoznia?
– Sok mindent nem. Különösebben nem is erőlködtem, hiszen csak felidegesítettem magam az olvasottakon. A vezetők feladata, hogy megoldják a helyzetet. Nekünk, játékosoknak alapesetben csak azzal kellene foglalkoznunk, hogy futballozzunk, s a mérkőzéseken minél jobb teljesítményt nyújtsunk. No meg hogy a munkánkért járó pénzünket a hónap végén megkapjuk.

– Ez utóbbi mostanában nem igazán teljesült…
– Nem titok, súlyos összegekkel tartozik nekünk a klub, de azt hiszem, ez az őszi produkciónkon is meglátszott. A szurkolók és talán mi magunk is azt vártuk, hogy az elmúlt év után ebben a szezonban is kimagaslóan futballozunk majd, ám a körülmények ezúttal nem voltak megfelelőek ehhez. Tudomásul kell venni, az emberi teljesítőképességet befolyásolja az anyagi bizonytalanság.

– Mégis, mennyivel tartozik önnek a klub? Mikor kaptak például legutóbb fizetést?
– Decemberben. A szépséghiba mindössze annyi, hogy az még az augusztusi és a szeptemberi elmaradt járandóságunk volt. Az elmúlt évi harmadik helyért járó prémiumból sem láttunk még egy vasat sem, sőt a mostani őszről is jócskán van még prémiumelmaradása a klubnak, az összegeket pedig inkább nem árulom el.

– Ezután várja már a csütörtöki első edzést?
– De még mennyire! Hátha akkor már tudnak majd valami újat mondani a vezetők. Egy biztos: az első tréningen nem a futballé lesz a főszerep. Gondolom, leülünk majd az öltözőben egymáíssal szemben, és a vezetők megpróbálják felvázolni, milyen lehetőségek vannak a csapat előtt. A játékosok már többször is bizonyítottak, igazi sportemberek vagyunk, ezúttal nem rajtunk van a sor.

– Az egyik lehetőség, hogy a legjobb játékosokat eladják…
– Tisztában vagyok azzal, hogy az egyik forgatókönyv ez lehet, de nagyon remélem, nem így lesz.

– És ha önt is szeretnék eladni, szívesen menne máshova? Oda, ahol, mondjuk, rendezett körülmények között futballozhat?
– Túl sok kedvem nem lenne, hiszen a családommal hosszú távra tervezünk Fehérvárott. Szeretek itt futballozni, szeretem a várost, semmi okom sem lenne a váltásra. Amúgy sem vagyok már mai gyerek, aki szívesen váltogatja csapatait. Az persze más kérdés, mi van abban az esetben, ha a klub nem tart már rám igényt.

– A pályán hogyan tud ilyenkor koncentrálni? Mennyire befolyásolja a bizonytalanság?
– Gondoljon csak bele. Ha többhavi munkabérrel tartoznak az embernek, fél év elteltével valószínűleg már nem anynyira lelkes…