A Lada megelőzte az Audit

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
2007.01.21. 02:43
Címkék
A szombati csoportrangadón (a hétméteresek meccsén) a Lada jobb hajrájával megelőzte az Audit, ugyanakkor a győriek kétgólos vereségük ellenére is csoportelsők lehetnek, ha otthon legalább hárommal nyernek az oroszok ellen, s további mérkőzéseiken is két-két pontot szereznek.
Togliattiban a házigazdák lendületesen kezdtek, ráadásul Stancuta Guiut két percre kiállították a román játékvezetők. A Győrnek akkor sikerült fordítania (5–6), amikor Irina Bliznovát néhányszor kikapcsolta a játékból. A 10. perctől egyre jobban belelendültek Görbicz Anitáék, a kapuban pedig Herr Orsolya parádézott (7–12). A hazaiak mestere kikérte idejét, s jelentősen javult az oroszok védekezése, a 24. percben már egyenlő volt az állás. Ezt meg Róth Kálmán nem nézhette szó nélkül, és az ő intelmei is hatásosnak bizonyultak.

A szünet után pillanatok alatt átvette a kezdeményezést a hazai együttes. Hullámzó színvonalú volt a küzdelem, a vendégek derekasan küzdöttek: a 45. perc végén, 25–25-nél Herr hetest fogott, de az ellentámadás eredménytelen maradt. A hajrában is többször hibáztak a győriek, az oroszok pedig könnyű gólokkal tartották előnyüket.

A győriek hatalmas lehetőséget szalasztottak el, kicsit fegyelmezettebb játékkal, jobb összpontosítással győzhettek volna. Így viszont a Togliatti maradt hibátlan, s nagy lépést tett a továbbjutás felé.

Mestermérleg

Alekszej Gumjanov:
– Annyira volt nehéz a meccs, amennyire előzetesen számítottunk.

Róth Kálmán: – A kelleténél többet hibáztunk, így most a Lada gyorsabb volt az Audinál. Remélem, Győrben fordítva lesz.

(A Podgorica–Trondheim mérkőzést vasárnap játsszák.)

Legfrissebb hírek

A hajrában jöttek a gólok, még reménykedhet a bennmaradásban a Levante

Spanyol labdarúgás
9 perce

Az Arsenal után az Aston Villát is meglepte otthon a Wolves – már két győzelme van a sereghajtónak

Angol labdarúgás
13 perce

Szombati sportműsor: ETO–Újpest, Liverpool–West Ham, Dortmund–Bayern

Minden más foci
18 perce

Európai kézilabdaligák: Lukács Péter hat gólt lőtt, hét gólpasszt adott

Kézilabda
19 perce

Eszméletlenül nagy góllal vezetett a Cagliari, ám a Parma otthon tartott egy pontot – videó

Olasz labdarúgás
28 perce

Ikszre mentett a Ligue 1-ben a Lens, de egyre jobban leszakadhat a bajnoki harcban a PSG-től

Francia labdarúgás
34 perce

Egy sarkazós és egy félpályás góllal nyert az Augsburg története 500. Bundesliga-meccsén

Német labdarúgás
44 perce

Hajnal Tamás az El-sorsolásról: A portugál foci erős, a Braga pedig a legnagyobb ottani csapatok közé tartozik

Európa-liga
45 perce
Ezek is érdekelhetik