Az evezőspályán koriztak

R. D.R. D.
Vágólapra másolva!
2007.02.02. 01:11
Címkék
A Magyar Kajak-kenu Szövetség vezetői másfél évvel a pekingi olimpia kezdete előtt lefoglalták az akklimatizációs edzőtábort és a pályához közeli szálláshelyet! Az MKKSZ vezetői közül Kínába utazott Schmidt Gábor főtitkár, Vékássy Bálint versenyigazgató és Sztaics István technikai igazgató.
Pekingben tárgyaltak a pekingi olimpia szervezőbizottságának vezetőivel, majd pályabejárást tartottak. Ez szó szerint értendő, hiszen ezúttal még a „vízen” is tudtak járni: az olimpiai regattaközpont immár feltöltött tava ugyanis a zord téli időben befagyott. Az olimpia idejére azonban negyvenfokos hőséget ígérnek, ám ez sem zavarhatja majd versenyzőinket. Az olimpiai falu háromnegyed órányi autóútra fekszik a kajak-kenu versenyeknek helyet adó létesítménytől, ezért a magyar válogatott a pálya mellett lakik majd.A versenypálya jelenleg hatvanszázalékos készültségű, az átadás júniusra várható. A pályát már az idén tesztelhetik a versenyzők: augusztus 23. és 26. között kerül sor az előolimpiára, amelyre a duisburgi világbajnokságon szereplők java részével utazik ki Angyal Zoltán szövetségi kapitány.
Legfrissebb hírek

Fennakadt a doppingteszten az irániak U23-as világbajnok birkózója

Birkózás
15 perce

Eltűnőben a tét nélküli felkészülési meccsek: Ázsiában is érkezik a Nemzetek Ligája

Minden más foci
30 perce

FIFA-világranglista: a negyvenedik helyen zárja az évet a magyar férfi válogatott

Magyar válogatott
42 perce

Kézilabda: tavasszal lehet szó az orosz csapatok nemzetközi visszatéréséről

Kézilabda
1 órája

Romano szerint olasz és német klubok figyelik a Barcelona magyar játékosát

Spanyol labdarúgás
1 órája

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
1 órája

A berni diadal – fiktív regényt írt korábbi munkatársunk

Minden más foci
2 órája

Marozsán Fábián: Jó úton haladunk, és remélem, jövőre még többet érünk el

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik