Kötelező hajtani

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2007.03.02. 00:05
Címkék
Alessandro De Blasi minden papírt átnézett, így nincs más hátra, mint hogy hivatalosan is megvásárolja a Vácot. Eközben a pályaedző Nicola Scitta nem kíméli a játékosokat: ragaszkodik ahhoz, hogy napi két edzése legyen a csapatnak.

Mivel a Fót elleni edzőmér kőzését a város másik végében található műfüves pályán játszotta Gergely Károly együttese, busz pedig nem állt a csapat rendelkezésére, a futballisták az öltözködést követően kocsikba pattantak, és melegítőben fuvaroztatták át magukat a találkozó helyszínére.

Az olasz tulajdonos a Fót elleni mérkőzést nem tekintette meg, a szombati Honvéd elleni bajnokin azonban ott ül majd a lelátón, sőt az sincs kizárva, hogy addigra hivatalosan is a Vác tulajdonosának mondhatja magát. Alessandro De Blasi csütörtökön éjszaka, lapzártánk után jön Magyarországra, táskájában pedig ott lapul a váci klub által a múlt héten megfogalmazott szerződés is. Az olasz üzletember az elmúlt napokban alaposan áttanulmányozta veronai irodájában az okmányokat, a dokumentumot lefordíttatta olasz nyelvre, majd visszarepül velük Budapestre, hogy a váciak reményei szerint pénteken már alá is írja azokat. A 32 éves Alessandro De Blasi azt kérte a vezetőktől, hogy a csapat ne essen ki az élvonalból.

Ebben nagy szerepe lehet a csapat mellett lassan két hete dolgozó Nicola Scittának, aki azonban az olasz tulajdonos kérésére egyelőre nem nyilatkozhat. Hiába próbáltuk meg faggatni váci tapasztalatairól, illetve arról, mit szól ahhoz, hogy Gergely Károly szerint a napi két edzés túl megterhelő a váci futballisták számára, a 42 éves olasz szakember barátságosan megköszönte az érdeklődést, majd búcsúzóul hozzáfűzte, hogy szombaton talán már válaszolhat kérdéseinkre.

Gergely Károly a lefújást követően megállapította, hogy a nyolc új fiú közül négy használható.

„Mindegyik játékos ügyes, de némelyikükön látszik, időre van szükségük ahhoz, hogy a felnőttcsapatban is bemutatkozhassanak – mondta a váciak vezetőedzője. – Sokat futnak, az ütközéseket is keresik, ám túl fiatalok ahhoz, hogy egy ilyen kiélezett szituációban segítsenek .”

Legfrissebb hírek

Dróth Zoltán: Nem én mondtam le a válogatottságot

Magyar válogatott
10 perce

Sztárvédői eladása után táltosodott meg a Dolphins és a Jets

Amerikai sportok
19 perce

Bolla Bendegúz: Egy idő után a tehetség már nem elég, a beletett munka számít

Magyar válogatott
35 perce

Drámai vallomás Kleinheisler Lászlótól – kiderült, miért nincs csapata

Légiósok
39 perce

A döntőt célozza meg a Honvéd a vízilabda Konferenciakupában

Vízilabda
42 perce

„Beszéljenek kevesebbet, koncentráljanak a versenyzésre!” – ezt megkapták a Ferrari pilótái…

F1
1 órája

Sportlövő-vb: messze voltak a döntőtől összetettben a magyar férfi puskások

Egyéb egyéni
1 órája

Nem foglalkoznak az örmény–magyar eredményével az írek

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik