Malysz negyedszer

ORLAY ZOLTÁNORLAY ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2007.03.04. 00:26
Címkék

Az északi sízők szapporói világ bajnokságán az utolsó napon mindhárom szakág versenyzői összemérték erejüket. A síugróknál a lengyel Adam Malysz nyert a normálsáncon, északi összetettben a klasszikus versenyszám világbajnoka a német Ronny Ackermann lett, míg a sífutóknál a hölgyek 30 kilométeres versenyén a finn Virpi Kuitunen győzött.

Adam Malysz ismét bebizonyította, hogy a síugrás egyik legnagyobb egyénisége. A „Wislai Sas” úgy nyerte meg a Mijanomori-sáncon rendezett versenyt, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Mintha a vert mezőnyben holmi nyeretlen újoncok lettek volna, nem világ- és olimpiai bajnokok, többszörös Világkupa-győztesek.

A normálsáncon rendezett világbajnokság kuriózum, hiszen a Világkupában immár öt éve nem rendeznek versenyt 90 méteres sáncon. Azóta három világbajnokságon vitézkedtek a legjobbak. 2001-ben Malysz győzött, majd 2003-ban megvédte címét. Két éve óriási meglepetésre a szlovén Rok Benkovic győzött, szombaton viszont ismét Malyszt koronázták meg, akinek ez már a negyedik egyéni világbajnoki aranyérme. Ennél többet – ötöt – csak a legendás norvég Birger Ruud szerzett a harmincas években.

Malysz fölénye elképesztő volt. Az első sorozatban hét méterrel ugrotta túl (102 méter) a második osztrák Thomas Morgensternt (95), s mivel a stíluspontjai is neki voltak a legjobbak, gyakorlatilag eldőlt a viadal. A folytatásban akár egy laza biztonsági ugrással is simán nyert volna, ám a bajszos lengyel megint odatette magát, s 99.5 méterrel ezt a sorozatot is megnyerte. A második helyre felkapaszkodó svájci Simon Ammann 21.5 ponttal kapott ki – ekkora különbség még nagysáncon is ritka.

Eredmények a 21. oldalon

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
2 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
2 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
2 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
2 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
2 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik