Otthonában remekel a Honvéd

A mérkőzésről tudósított: PIETSCH TIBOR, SOMOGYI ZSOLTA mérkőzésről tudósított: PIETSCH TIBOR, SOMOGYI ZSOLT
2007.03.17. 19:13
Címkék
Jó mérkőzést vívott a Bozsikstadionban a két csapat, amelyen a Honvéd nagy csatában legyőzte az aranyesélyes Debrecent.

A forduló egyik legérdekesebb meccsének ígérkezett ez az öszszecsapás több szempontból is. Egyrészt a Honvéd újpesti veresége után (2–4) kiütötte a Vácot (6–0) és megverte a REAC-ot (2–1) az újjávarázsolt Bozsikstadionban és az MTK ellen a kupamérkőzésen elért idegenbeli 2–2 lázba hozta a Honvédszurkolókat. Másrészt a vendég Debrecen, az elmúlt két bajnokság győztese három győzelemmel kezdte a tavaszt, igaz, a mutatott játék sem a Vasas és a Kaposvár (mindkettő 1–0), sem a Vác ellen (3–1) nem volt igazán meggyőző. Pikánsnak ígérkezett a mérkőzés, hiszen a Honvéd két játékosa, Sandro Tomic és Igor Bogdanovics, valamint vezetőedzője, Supka Attila nemrég még a Loki alkalmazottja volt. A piros-feketék abban bíztak, hogy a csatár gólokkal bizonyítja majd, hogy hiba volt lemondani róla – aztán a keretbe sem került be. Annak ellenére, hogy

Folytatás a 3. oldalon

Legfrissebb hírek

Komáromi bombagólja három pontot ért az MTK-nak, a Vasas emberelőnyben sem tudott egyenlíteni

Labdarúgó NB I
34 perce

ICEHL: nehezen, de nyert a Ferencváros a ligautolsó Vorarlberg ellen

Jégkorong
36 perce

Asztalitenisz, egyéni Eb: német aranyérem vegyes párosban

Egyéb egyéni
45 perce

Erste Liga: Könnyedén nyert a Szereda, Becze 12 gólt szerzett 10 mérkőzésen

Jégkorong
1 órája

Vívás: hat magyar a 64 között a női párbajtőrözők casablancai vk-viadalán

Egyéb egyéni
1 órája

Simán nyert a BJA HC és a Brassó is a hoki Kontinentális Kupában

Jégkorong
1 órája

Női kézilabda NB I: kiszenvedte a győzelmet a Kisvárda a Fehérvár ellen

Kézilabda
1 órája

Férfi vízilabda ob I: 32 gólos meccsen nyert a Kaposvár az UVSE ellen

Vízilabda
2 órája