Igazi modern KERESZTAPA?

Mintha a világhírű Keresztapa filmtrilógia legújabb epizódját néznénk. Rejtélyes pénzmozgások, egyik pillanatról a másikra eltávolított személyek, folyamatos vádak, eltűnt bizonyítékok, elsimított ügyek. Maffiafilmbe illő sztori, mozivászonra való figurák. A Joseph Blatter vezette FIFA-t évek óta próbálják átvilágítani, különféle magánakciókkal leleplezni, ám eddig a „család” könnyedén hárította a bírálatokat, hallgattatta el a hangos kritikákat. Amelyek főleg a vezért, Sepp Blattert érik. A történet valójában a 2002-es futball-világbajnokság előtt kezdődött, amikor a FIFA elnökválasztására az 1998 óta első emberként jegyzett Blatter újra pályázott. A szakértők azonban nem a svájci születésű sportdiplomata győzelmét, hanem a kameruni szövetség vezetőjeként dolgozó Issa Hayatou sikerét várták, így mindenki furcsállta, hogy végül mégis Blatter kapott bizalmat. Voltak persze olyanok, akik nem nyugodtak bele egykönnyen a döntőbizottság határozatába, és nyomozni kezdtek: nos, a szomáliai futballdirektor, Farra Ado például olyan információkhoz jutott, hogy a svájci úriember mélyen a zsebébe, illetve a FIFA páncéltermébe nyúlt, hogy a trónon maradhasson. „A döntés előtti éjszakán a szavazati joggal rendelkezők sorban álltak a párizsi Le Meridien Szálloda előtt, hogy pénzt kapjanak – mondta Farra Ado a választás után. – Többen tájékoztattak, hogy ötvenezer dollár ütötte a markukat a szavazás előtti, majd ugyanekkora összeg a döntés másnapján.” A vádak azonban alaptalannak bizonyultak, s mivel minden csoda csupán három napig tart, a futballélet ment tovább – ismét Joseph Blatter vezetésével. A FIFA csapatában dolgozók viszont nem hagyták abba a kutakodást, és újabb támadást indítottak a „Keresztapa” ellen. Ezúttal a főtitkár, Michael Zen-Ruffinen emelt le a polcáról néhány detektívregényt, és sajátított el egy-két mesterfogást, hogy ezúttal sarokba szorítsa a svájci vezetőt. A nyomozás végeredményeként Zen-Ruffinen egy dossziéval állt a szervezet és a nyilvánosság elé, amelyben elmondása szerint döntő bizonyítékok szerepeltek, amelyek ellen sem Blatter, sem a körülötte tevékenykedő „emberei” nem tudnak védekezni. A papírok állítólag arról számoltak be, hogy a FIFA legalább százmillió dollárral nem tud elszámolni, amely összeget a marketinges partnercéggel, az ISLel „tüntették el”. A vizsgálóbizottság – amelyben többek között részt vett Lennart Johansson, az UEFA akkori első embere és természetesen maga Sepp Blatter, a FIFA elnöke is – nem talált semmiféle furcsaságot. Mi több, nem sokkal a 2002-es vb előtt a FIFA-vezér kipenderítette a főtitkárt, mondván: Michael Zen-Ruffinen rontja a nemzetközi szervezet szellemiségét. Ha cinikusak akarunk lenni, megjegyezhetjük: a főtitkár nem illett bele a szervezetbe. A 2002-es és a 2006-os világbajnokság között sem telt el úgy hónap, hogy egy újság vagy egy riportfilm ne próbálta volna leleplezni a FIFA ténykedését: a legnagyobb vihart kavaró írást az angol The Independent című lap közölte, amely arra próbált rávilágítani, hogy a szervezet arcátlanul szórja a pénzt. „Az élet legmagasabb színvonala ez: ötcsillagos szállodák, első osztályú repülőjegyek, a legelegánsabb Mercedesek és körülbelül ötszáz eurós napidíjak” – írja az újság. Mi több, Joseph Blatter olykor-olykor elejt egy-egy kijelentést, amellyel felháborítja a közvéleményt. Kiállt már a női focisták szűkebb nadrágja mellett, odaszúrt a portugál–holland vb-meccs bírájának, jogtalannak minősítette az olasz– ausztrál mérkőzésen megítélt tizenegyest. Azon sem csúszott el, hogy kiállt Michel Platini mellett az UEFA-elnökválasztás során, a minap pedig azt hangoztatta: örülne, ha az ukrán–lengyel pályázat nyerné el a 2012-es Eb-t. Talán az segíti a talpon maradásban, hogy sportdiplomata tevékenységét a svájci jégkorongszövetségben kezdte el. Megáll a csúszós felületen. Nem lehet egy szimpla bodicsekkel eltávolítani a posztjáról.