Ebbe beleszaladtak!

H. B., S. J.H. B., S. J.
2007.03.28. 23:48
Címkék

A Győr és a Fradi beleszaladt a késbe: mindkét magyar csapatnak nagyon nehéz ellenfél jutott a döntőbe jutásért.

BL: Slagelse– Győri Audi ETO KC Történetének legjobb BL-eredménye a legjobb négy közé jutás, és a Győri Audi nem szeretne itt megállni. A következő lépést azonban a 2004es és 2005-ös BL-győztes Slagelse ellen kell megtennie (a dán sztárcsapat a csoportküzdelmekben az FTC ellen nyert a Népligetben, majd Koppenhágában, már tét nélkül egy góllal kikapott). Róth Kálmán, a Győr edzője szerint az ETO hívei közül sokan felszisszentek, mikor értesültek a sorsolásról. Ő maga azonban nem tartja tragikusnak, hogy a Slagelsét kapta együttese. „Annak a csapatnak, amely a Larvikot kétszer képes volt legyőzni, ezt a feladatot is meg kell oldania” – hangoztatta, de elismerte, a dán gárdában kiváló játékosok egész sora szerepel, kapuját a világ talán legjobb hálóőre, a norvég Cecilie Leganger védi, és a mezőnyjátékosok között is klasszisok sorakoznak (Bojana Popovics, Emilija Turej, Carmen Lungu vagy Kamilla Kristensen). Persze a dánok is elmondhatják a Győrről, hogy hírességek sorát vonultatja fel. A mester hozzáfűzte: „Azt sem tartom lényegesnek, hogy az első mérkőzés Dániában lesz, mert ha képesek leszünk megismételni a Larvik elleni teljesítményünket, fináléba jutunk.”

KEK: Valcea–Budapest Bank-FTC A Fradiban mindenkit lehangolt a sorsolás. „A Ribarroja és a Trondheim ellen is rettentően nehéz csatát vívnánk, de talán mehettünk volna még egy kört – vélekedett Németh András edző. – A Valceában hemzsegnek a világbajnoki ezüstérmes román válogatottak, akikkel szemben tisztességesen fel fogunk készülni, s igyekszünk megállni a helyünket. Ennél többet nem ígérhetünk.” Tavaly augusztusban felkészülési mérkőzésen találkozott a két csapat, és a Valcea 39–26-ra győzött.

Legfrissebb hírek

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
35 perce

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
46 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
1 órája

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
1 órája

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
2 órája