Sztrájk Kaposváron

J. R.J. R.
2007.04.04. 23:29
Címkék

Rendhagyó randevúra került sor kedden a Kapos Szállóban a Kaposvári KK játékosai és a sajtó képviselői között, a kezdeményezők ugyanis ezúttal a sportolók voltak, akik elmondták, azért fordultak a nyilvánossághoz, mert hónapok óta hitegetik őket: akad állítólag olyan a keretben, aki már fél éve nem kapott fizetést. Ezért a kosarasok úgy döntöttek, mindaddig nem játszanak mérkőzést, amíg a klub nem rendezi adósságait velük szemben. Osztozott a véleményükben a vezetőedző, Dzunics Braniszlav is. Orosz Lászlóék egyelőre közös edzéseket sem tartanak, ki-ki egyénileg készül az esetleges folytatásra – a következő meccset április 18-án játszanák Nyíregyházán, a bajnoki alapszakasz záró fordulójában. Mivel kíváncsiak voltunk a másik fél véleményére is, megkerestük Kovács László ügyvezetőt, aki elismerte a tartozásokat, amelyeket azzal magyarázott, hogy jelentős összeg a beígért szponzori pénzekből máig sem került a KKK számlájára.

Legfrissebb hírek

Kl-selejtező: Bolláék nyertek; a DVSC lehetséges ellenfelei gólgazdag meccsen ikszeltek

Európa-konferencialiga
1 perce

Megegyezett Bruno Guimaraesszel az Arsenal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2 perce

Vas Gábor öngólja után Böde gyönyörű gólt lőtt, de kikapott a Paks

Európa-konferencialiga
11 perce

Joseph duplájával aratott fontos győzelmet a Twente otthonában a Ferencváros

Európa-liga
19 perce

Európa-liga: jó napjuk volt a vendégeknek, odahaza csak a Besiktas és a St. Gallen győzött

Európa-liga
20 perce

Yaakobishvili Antal érkezését még a héten bejelentheti az ETO FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
30 perce

Maldini elismerte, Ancelottival is tárgyalt már az olasz labdarúgó-válogatott irányításáról

Olasz labdarúgás
35 perce

Vb 2026: Kolumbiában meghosszabbították Néstor Lorenzo szövetségi kapitány szerződését

Foci vb 2026
48 perce