Esélyesként Norvégiában

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
2007.04.06. 00:19
Címkék
Pénteken Norvégia ellen megkezdi idei, remélhetőleg minél hosszabb Davis-kupamenetelését a magyar férfi teniszválogatott.

Davis-kupa-válogatottunk tavaly ősszel emlékezetes mérkőzésen hajszállal maradt le az euroafrikai zóna I. csoportjába jutásról Grúziával szemben. A mieink a II. csoport küzdelmeinek első körében Norvégiában, Oslóban lépnek pályára. A Bardóczky Kornél, Kiss Sebő, Kisgyörgy Gergely, Kellner Ádám összeállítású csapat számít a mérkőzés esélyesének, de könnyű dolga semmiképp sem lesz. „Salakon nem lenne kérdés, hogy mi győzünk, de a norvégok az év kilenc hónapjában fedett pályán edzenek, és természetesen kemény pályán rendezik meg a találkozót – mondta el Baranyi Szabolcs, a magyar csapat szövetségi kapitánya. – Ráadásul első számú teniszezőjük, Stian Boretti jó játékosnak számít, nagyjából Bardóczkyhoz tudnám hasonlítani. Másik játékosuk, Fredrik Sletting-Johnsen fiatalabb, könnyebben megverhető. Ezzel együtt óvatosak vagyunk, az első naptól egy egyes eredményt várunk, de Kiss Sebő szerezhet kellemes meglepetést a norvégok másodikja ellen.” A szombati párosban a kisebb megfázással bajlódó Bardóczky partnere a rutinos Kisgyörgy Gergely lesz. „Ezt a meccset meg kellene nyernünk, hiszen a két norvég nem igazi páros teniszező, míg Geri gyorsabb játéka, erős szervái remekül illenek a borításhoz, és profi módon fel is készült a meccsre – így a kapitány. – Szerencsére mellette a többiek is jó formában vannak. A harmadik napot előnyben illene kezdenünk, az a kérdés, kettő egy vagy három nulla lesz akkorra az állás.” Vasárnap Bardóczky Borettivel, a jó formában lévő Kiss Sebő Sletting-Johnsennel játszik majd – remélhetőleg akkorra már továbbjut a magyar csapat, amelyre a második körben a Monaco–Algéria párharc győztese várhat.

Legfrissebb hírek

A házigazda ellen Bukarestben – a bronzéremért játszik a magyar válogatott a női kézi Eurokupában

Kézilabda
13 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
20 perce

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
36 perce

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
1 órája

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
1 órája

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
1 órája

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
2 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
2 órája