Jubileumi aranyérem

RODICS DÁNIELRODICS DÁNIEL
2007.04.06. 23:32
Címkék
Dicséretesen küzdött, mégis 3:0-ra kikapott a Vegyész RCKazincbarcika a KométaKaposvártól a BestByte férfi Magyar Kupa döntőjében.

A BestByte férfi Magyar Kupa ajkai négyes döntőjében pénteken a helyosztókat rendezték. A harmadik helyért a Szabó Gábor és Tóth Tibor vezérletével remekül küzdő, kevés hibával játszó Dunaferr óriási meglepetésre 3:0-ra nyert az enervált, dekoncentrált együttes benyomását keltő, két kulcsemberét, a lelátón rikító rózsaszín sapkában ücsörgő Nacsa Gábort, valamint Somodi Istvánt sérülés miatt továbbra is nélkülöző Kecskemét ellen. Egy héttel korábban a két csapat a CityLine NB I Liga negyeddöntőjében is találkozott, akkor mindkét találkozón simán győztek az alföldiek, ezért érthetetlen mostani gyengélkedésük.

A döntő első pontját a Vegyész RC-Kazincbarcika centere, Kárpáti Zoltán szerezte a címvédő Kométa-Kaposvár ellen. A rendkívül izgalmas első szettet a lelkes közönség folyamatos, sportszerű szurkolása tette még élvezetesebbé a gyönyörű ajkai sportcsarnokban. A 17 éves Szabó Dávid vezérletével tartotta a lépést esélyesebb ellenfelével a bajnoki címvédő borsodi csapat, a somogyiaknál a szerb feladó, Marko Galesev teljesített a megszokottnál jobban. A Közép-európai Ligában szereplő csapatok csatáját a nemzetközi sorozat legutóbbi idényében mindkétszer megnyerő Kométa a játékrész közepén egy szempillantás alatt elhúzott riválisától. Amikor Kántor Sándor a nyitóhelyre ballagott, 17:17 állt az eredményjelzőn, nem sokkal később már megnyugtató előnynek (22:17) tapsolt a körülbelül húszfős kaposvári szurkolótábor, amelynek tagjai Németh Szabolcs ütése nyomán az első részsikert is megünnepelték (25:19, 1:0).

„Gyerünk már, srácok, harcoljunk!” – biztatta társait Szabó

Dávid a második játszma elején, amikor a kazincbarcikaiak hamar 3:1-es hátrányba kerültek, s edzőjük, Daniel Oravec időt kért. Hiába. A különbség megállíthatatlanul nőtt, mert sokkal jobban összpontosítottak a somogyiak, nem mindig erőből akarták megoldani a helyzeteket, látszott, hogy az eszüket és a technikai tudásukat is használják. Mózer Zoltán leheletfinoman helyezett szervája után már tízpontos előnyben volt a címvédő (14:4), ekkor végérvényesen eldőlt a játszma, és a mérkőzés kimenetele is, bár a szett végjátékában Szalai Szabolcs még bemutatott néhány szépségdíjas blokkot (2:0, 25:20).

Az előzményekhez képest meglepően lendületesen, motiváltan kezdte a harmadik részt a Vegyész RC (8:7), de a jobban sáncoló somogyiak nem sokkal később fordítottak (11:10), és 16:16 után fokozatosan növelték előnyüket. A Kométa játszmaveszteség nélküli sikeréhez kétség sem férhetett (25:20, 3:0), a bajnoki címvédő kazincbarcikaiak részéről sokkal jobb egyéni teljesítményekre, valamint csapatmunkára, illetve folyamatos koncentrációra lesz szükség, ha a CityLine NB I Liga döntőjében meccset akarnak nyerni a rendkívül egységes és taktikus játékot produkáló Kaposvár ellen.

Legfrissebb hírek

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
19 perce

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
21 perce

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
29 perce

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése miatt

Téli sportok
34 perce

Pigniczki Fanni és a kéziszercsapat a frankfurti vb mezőnyében

Egyéb egyéni
36 perce

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
48 perce

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
52 perce

Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
1 órája