Ezt hamar elintéztük

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
2007.04.09. 23:46
Címkék
Behozhatatlan előnyt szerzett, ezzel a második fordulóba jutott a magyar csapat a Davis-kupa euroafrikai zónájának II. csoportjában, miután Kisgyörgy Gergely és Bardóczky Kornél négy szettben megnyerte a szombati páros mérkőzést Norvégia ellen.

Két nap után pontot tett a ma gyar csapat a Norvégia elleni párharc végére a Davis-kupa euroafrikai zónájának II. csoportjában. A mieink pénteki két egyesbeli győzelme után Bardóczky Kornél és Kisgyörgy Gergely a párost is megnyerte Stian Boretti és Frederik Sletting-Johnsen ellen, így a két vasárnapi egyesnek már nem lesz tétje – a magyarok magabiztos sikerrel jutottak a második körbe.

A szombati találkozót jól kezdték Bardóczkyék, hiszen hamar 4:0-s vezetésre tettek szert. Párosban ekkora előnyről szettet bukni valódi művészet, a mieink sem értették, hogyan eshetett meg velük mégis.

„Igazából nem tudom, mi történt, semmi jele sem volt annak, hogy így összezuhanunk. A norvégok feljavultak, és nagyon megleptek minket ezzel, valódi rémálommá vált a szett második fele” – emlékezett vissza Bardóczky a végül 6:4-re elbukott játszmára. Ezt követően azonban minden dicséretre rászolgált csapatunk: izgulnunk csak a második szettben kellett, az ott megnyert rövidítés után már újra remekül teniszeztek a fiúk. A következő felvonásban 5:3-nál már játszmalabdájuk volt, és bár a házigazdák ekkor még kiharcolták a rövidítést, az ottani 6:0s magyar roham után már esélyük sem volt, a döntő szettet pedig 6:2-vel zsebelték be a mieink.

„Sikerült magunkra találnunk a kezdeti sokk után. A harmadik játszmában már a mi akaratunk érvényesült, de ez akkor még nem mutatkozott meg igazán, a negyedikre viszont már minden ellenállásukat felőröltük. Tudunk ennél jobban is teniszezni, de örülünk a továbbjutásnak” – értékelt Bardóczky.

Baranyi Szabolcs szövetségi kapitány is elégedett volt a látottakkal.

„Várható volt, hogy az első nap két veresége után a norvégok mindent beleadnak, és a két magas, jól szerváló legény kemény pályán megnehezíti a dolgunkat – mondta a szakvezető. – Le a kalappal a mieink előtt, amiért nem veszítették el a fejüket a balul sikerült első szettet követően, és talpra tudtak állni.”

A továbbjutás tehát megvan, a vasárnapi két egyesre immár tét nélkül kerül sor. Bardóczky erre a napra már pihenőt kap, helyette a fiatal Kellner Ádám lép pályára Boretti ellen, míg Kiss Sebő Sletting - Johnsennel mérkőzik.

Az euroafrikai zóna II. csoportjának július 20. és 22. között rendezendő második fordulójában a magyarok ellenfele Monaco lesz: a hercegség csapata is két nap alatt intézte el Algéria gárdáját. A monacóiakkal legutóbb 2005-ben csaptunk össze, s miután ellenfelünk lemondott pályaválasztói jogáról, Hódmezővásárhelyen 4–1-es magyar győzelem született.

Legfrissebb hírek

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2 perce

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
5 perce

A románok egyenlítettek a szünet előtt Bukarestben – bronzmeccs a női kézi Eurokupában

Kézilabda
27 perce

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
28 perce

Káprály Mihály San Marinóban vezet mérkőzést

Minden más foci
30 perce

Jó hangulat, de kemény munka – fotókon a válogatott utolsó edzése Telkiből a belfasti meccs előtt

Magyar válogatott
34 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
1 órája

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
1 órája