Jubileum, avagy áttörés?

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2007.04.09. 23:46
Címkék
Húsvét vasárnapján kezdődik a női kosarasoknál a Magyar Kupa négyes döntője Sopronban – mindjárt egy pikáns öszszecsapással, hiszen az első elődöntőben a két legnagyobb esélyes méri össze tudását délután fél öttől a felújított MKB Arénában.

Előrehozott döntőnek is beillik, hiszen a honi női kosárlabdában a soproniak és a pécsiek versenyfutásáról szólt az elmúlt évtized. Inkább az utóbbiak sikerével, főleg a Magyar Kupában: Rátgéber László együttese már kilenc alkalommal hódította el a trófeát, a most MKBEuroleasing néven szereplő csapat viszont még egyszer sem. Az idei négyes döntő nagy kérdése tehát az, meglesz-e baranyai részről a jubileumi, azaz tizedik végső siker, avagy sikerül a zöld-sárgák számára az áttörés. Mert arra, hogy egy nevető harmadik legyen a befutó, továbbra is viszonylag csekély az esély még azzal együtt is, hogy ebben az idényben mind a két euroligás együttes kikapott Szegeden.

Külön pikantériát ad a vasárnapi találkozónak, hogy ezen a héten már másodszor mérkőzik egymással a Sopron és a Pécs, szerdán ugyanis a bajnokság alapszakaszának első helyét döntötte el egymás között a két sztárklub. Akkor is a leghűségesebb városban rendezték a rangadót, és Székely Norbert tanítványai kerekedtek felül hét ponttal, így elmondhatják magukról, hogy ebben az évadban százszázalékosak a címvédő ellen, mert január 7-i emlékezetes mecscsen, háromszori hosszabbításban saját csarnokukban is megverték Iványi Dalmáékat. Közülük egyébként mindenki játékra kész, és most már a soproniaknál sincs hiányzó, miután az ukrán Olekszandra Gorbunova is pályára léphet. Ezek után csupán az kell, hogy a rangos eseménynek otthont adó MKB Aréna is elkészüljön az első feldobásra, ott ugyanis nagyszabású Noxkoncertet rendeztek szombat este. Ezért aztán a házigazdák egész éjjel takarítottak és pakoltak, hogy vasárnap már a kosárlabdáé lehessen a főszerep az egyre szebb csarnokban…

Legfrissebb hírek

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
20 perce

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
37 perce

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
5 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
8 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
8 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
8 órája