A menők még a háttérben

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2007.04.10. 23:38
Címkék

A Baszk körverseny második szakaszán tovább folytatódott a hegymászás. A záró etap időfutamát leszámítva öt szakaszt kell teljesíteniük a kerekeseknek, akiknek az öt nap alatt harmincöt kategorizált emelkedőt kell megmászniuk – a keddi szakaszon például kapásból nyolcat. A hosszabb sík részt csak mutatóban felvonultató szakaszon ismét a mezőny hiába diktált hatalmas tempót, a hegyeket túlélő két szökevényt nem tudta befogni. Sokáig a spanyol José Antonio Redondo látszott győztesnek, ám Manuel Beltran a meredeken robbantott, és meg sem állt a szakaszgyőzelemig. Összetettben továbbra is a hétfői győztes, Juan José Cobo vezet. A hegyen a menők is megmutatták magukat, az összetettben mindannyian fél percen belül vannak egymáshoz, illetve Cobóhoz képest. A Baszk körverseny harmadik etapja mellett szerdán még egy ProTour-versenyt rendeznek a tavaszi klasszikusok újabb felvonásaként, a Gent-Wevelgemet. A több mint kétszáz kilométeres viadalon rajthoz áll a Crédit Agricole magyar kerekese, Bodrogi László is.

Legfrissebb hírek

Magyar légiós csapatánál kapott munkát Nestor El Maestro

Minden más foci
3 perce

Tuchel szerint a FIFA-szabályozás hatalmas előnyt jelent Mexikónak

Foci vb 2026
21 perce

Kézilabda: a 13. helyen zárta az U20-as női vb-t a magyar válogatott

Utánpótlássport
23 perce

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
25 perce

Még nincs 21 éves, de már öt gólban játszott döntő érdemeket ezen a vb-n

Foci vb 2026
27 perce

Csaknem 25 millió forintot nyert egy Pest vármegyei Tippmix-játékos

Foci vb 2026
27 perce

Manzambi egy olyan listán lett ötödik, amelyet Pelé vezet – statisztikák

Foci vb 2026
39 perce

Michael Oliver nyitja a nyolcaddöntőket

Foci vb 2026
58 perce
Ezek is érdekelhetik