Détári Lajos lehet az utód

Z. A.Z. A.
2007.04.10. 23:38
Címkék

Szombaton a Felcsút hazai pályán 1–0-ra veszített a Siófok ellen, így az őszi idényt ötpontos előnnyel záró együttes viszszaesett a táblázaton a harmadik helyre. A klub tulajdonosa, Molnár Csaba drasztikus lépésre szánta el magát: kedden megköszönte a tréner, Komjáti András munkáját.

„Valóban gyengén kezdtük a tavaszi idényt, hiszen öt mérkőzésen csak öt pontot szereztünk, azonban azt gondolom, az elvégzett munka meghozta volna a várt eredményt – mondta a szerződésbontást követően Komjáti András. – Egyébként az ősszel még ennél is rosszabbul rajtoltunk, mégis talpra álltunk, annak köszönhetően, hogy az utolsó kilenc meccsünkből nyolcat megnyertünk. Az őszi remeklést követően változott a cél: már nem az első öt hely valamelyikét kell a csapatnak elérnie, hanem konkrétan az elsőt. Kedden edzés előtt az elnök, Molnár Csaba közölte, felbontja a szerződésemet, így most már csak szurkolok azért, hogy valóban első osztályú csapat legyen a Felcsút.”

Hírlik, az elöljáró azzal indokolta a váltást, hogy meglátása szerint az együttes keveset edz, és kifogásolta azt is: Komjáti András miért mérkőzés közben ad taktikai utasításokat a futballistáknak, és miért nem a találkozó előtt…

Hogy ki követi a szakembert a felcsúti kispadon, még nem dőlt el, a hírek szerint felvetődött a korábbi nagyszerű labdarúgó, Détári Lajos neve is.

Legfrissebb hírek

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
23 perce

Érik a botrány Debrecenben – vajon lesz végül Izrael–Írország NL-meccs?

Minden más foci
53 perce

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
57 perce

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
1 órája

Szőcs Árpád László a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
1 órája

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
1 órája

Női Eurokupa: a hajrára fordulva még mindig vezetnek két góllal a norvégok

Kézilabda
1 órája

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
1 órája