Egy vereség is belefért

B. M.B. M.
2007.04.10. 23:38
Címkék

Miután a magyar válogatott két nap után biztossá tette győzelmét Norvégia ellen a Davis-kupában az euro-afrikai zóna II. csoportjában, a vasárnapi első egyesre mindkét szövetségi kapitány tartalék játékosát nevezte. Ez a párosítás is nekünk kedvezett: Kellner Ádám két szettben megverte Philip Riise-Hansent. Az ötödik meccsen Kiss Sebő ugyan kikapott, de ennek már nem volt jelentősége (4–1), így is a mieink készülhetnek az Algériát 5–0-ra legyőző Monaco elleni, júliusi párharcra. A már szombat délutánra a legjobb négy közé jutó német és svéd csapat mellett az Egyesült Államok is sima 3:0-s kezdés után lépett tovább a Világcsoportban. A pénteki két egyest is megnyerő amerikaiaknál a párosban szinte verhetetlen Bob és Mike Bryan Feliciano Lópeznek és Fernando Verdascónak sem kegyelmezett. A vasárnapi meccsek így már tét nélkül, kellemes hangulatban teltek: az amerikaiaknál például Bob Bryan is játszott egyest, neki 2004 óta ez még csak az ötödik szingli találkozója volt. Ki is kapott Tommy Robredótól, aki tíz fekvőtámaszban fogadott saját szövetségi kapitányával, hogy komolyan veszi majd a mérkőzést. Izgalmak csak Moszkvában voltak, ahol Igor Andrejev Sebastian Grosjean elleni ötszettes veresége után a tartalékként beugró Marat Szafinra maradt, hogy továbbjuttassa a címvédőt. A korábbi világelső ezúttal nem szórakozta el rá jellemző módon a győzelmet: a párharc legrövidebb mecscsén 7:6, 6:3, 6:2-re verte meg PaulHenri Mathieu-t. Az oroszok a szeptemberi elődöntőben Németországgal, az amerikaiak a svédekkel játszanak.

Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
35 perce

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
53 perce

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
57 perce

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
1 órája

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
1 órája

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
1 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
1 órája

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
2 órája