Minden jó, ha jó a vége

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
2007.04.10. 23:38
Címkék
A belgrádi Európa-bajnokság első két napja után úgy tűnt, érem nélkül marad a magyar küldöttség, ám húsvétvasárnap Hadfi Dániel a tavalyi Eb-döntő visszavágóján legyőzte az orosz Ruszlan Gaszimovot, és aranyérmet szerzett.

Hadfi Dániel, a TFSE-Honvéd Kipszer dzsúdósa két évvel ezelőtt a kairói vb-n szerzett 7. helyével jelezte, ha nincs Kovács Antal, akkor is van a világ élvonalába tartozó magyar százkilós. Tavaly szintén az egyetlen érmesünk volt, ám Tamperében még jobbnak bizonyult nála az orosz Ruszlan Gaszimov, akinek most sikerült visszavágnia.

Pedig a sorsolása nem volt könnyű. Ugyan Gaszimovval csak a döntőben futott össze, ám egy ágon volt a korábbi Európabajnok holland Elco van der Geesttel, illetve a háromszoros kontinensbajnok izraeli Ariel Zeevivel, akivel Kovács Antalnak rendre meggyűlt a baja. Hadfit azonban nem lehetett megállítani Belgrádban. Az első két mecscsén négy kokát és egy ippont ért el, majd a német Dimitri Peters ellen már nehezebben ment , ám az Eb-bronzérmes hosszú percekig rendkívül passzív volt, így a hosszabbítás első percében megintették.

A negyeddöntő és a Van der Geest elleni elődöntő között három óra szünet volt, amelynek nagy részét Hadfi szokása szerint alvással töltötte, majd folytatta a remeklést – ipponnal győzött. Sőt a fináléban sem volt szüksége öt percre, 1:54 perc elteltével lábfelszedéssel ippont ért el. Tavaly Tamperében hasonló akciót próbált végrehajtani, ám akkor az orosz ért el ippont, most azonban tehetetlen volt, a mérkőzés után ő is elismerte, jobb volt nála a magyar dzsúdós.

„Lassan sikerül felfognom, mit értem el – mondta hétfő délután a 25. születésnapját májusban ünneplő cselgáncsozó. – Fantasztikus volt a döntő. A tavalyit többször is visszanéztük, és megfogadtam, legközelebb én fogok nyerni. Örülök, hogy tartottam a szavam, illetve hogy magamnak és másoknak is bebizonyítottam, képes vagyok az Európa-bajnoki győzelemre. A kvalifikáció miatt is fontos volt a siker, de nem szeretnék a babérjaimon ülni, a további Vk-versenyeken is eredményesen akarok szerepelni.”

Bár több magyar dzsúdós is azt mondta, pszichikailag nincs rendben, valamint hogy kicsit fásult az edzőtáborok után, Hadfi rácáfolt a véleményekre. Kiválóan teljesített, ráadásul hatalmas szívvel és folyamatosan koncentrálva versenyzett, ennek lett az eredménye az aranyérem.

Ami a többieket illeti, a hathétnyi edzőtábor megtette a hatását, kondicionálisan rendben voltak. Azonban hiába lehettek volna képességeik alapján a dobogón vagy annak közelében, Ungvári Miklóst (66 kg, 5. hely), Mészáros Anettet (70, 7.) és Burján Lászlót (60, 7.) leszámítva nem tudták ezt bizonyítani. Ellenben most is kiderült: kiegyenlített a mezőny, és minden mérkőzésen folyamatosan kell koncentrálni a siker érdekében.

Legfrissebb hírek

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
8 perce

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
7 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
7 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
7 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
8 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
8 órája