Nincs siker? Nincs prémium!

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
2007.04.10. 23:38
Címkék
Előnnyel várhatja a Magyar Kupa negyeddöntőjét a Diósgyőr, mégsem állítható, hogy reménytelen helyzetben lenne a Zalaegerszeg: Simon Antal együttese akár egyetlen rúgott góllal kiharcolhatja a továbbjutást, hiszen a DVTK az első mérkőzést hazai pályán 2–1-re nyerte meg.

Hosszú idő után először fordul elő, hogy a ZTE leszorult a dobogóról a bajnokságban: a kiesés ellen küzdő Sopron – nagy meglepetésre – saját pályáján verte meg 3–1-re a tavasszal meglehetősen rapszodikus teljesítményt nyújtó zalai gárdát. Az egerszegi labdarúgók sokat nem rágódhatnak a vereség okain, szerdán a DVTK-t kell búcsúztatniuk, hogy a kupasorozatban megmaradjon az esélyük a nemzetközi szereplés kiharcolására. Egyre inkább úgy tetszik ugyanis, hogy a bajnokságban listavezető Debrecent és a második helyezett MTK-t nem tudja megelőzni a csapat, így a Magyar Kupa kínál lehetőséget Simon Antaléknak a célok megvalósítására.

„Elkeseredettek vagyunk a Sopron elleni vereség miatt, ráadásul a szombati találkozó egyéves hazai veretlenségi sorozatot zárt le – tekintett viszsza a legutóbbi fordulóra a Zalaegerszeg trénere. – Noha

megvolt a lehetőségünk a három pont megszerzésére, mégis azt kell mondanom, rosszul futballoztunk, nem érdemeltünk győzelmet. Ami a szerdai párharcot illeti: sokat jelent, hogy a DVTK ellen az első meccs hajrájában Waltner Róbert révén sikerült szépítenünk, így reális esélyünk maradt a továbbjutásra. Csank János csapata az első mérkőzésen remek teljesítményt nyújtott, és biztos vagyok benne, hogy csak játékkal nem tudunk majd riválisunk fölé kerekedni. Márpedig az nem fordulhat elő, hogy harcosságban, akaratban ellenfelünk többet nyújtson.”

A továbbjutó együttesnek nem lesz könnyű dolga az elődöntőben, ott ugyanis a bajnokságban éllovas Debrecent kell felülmúlnia.

tivációt adhat annak lehetősége. Azt sehol sem jegyzik, hogy a Magyar Kupában ott vagyunk a legjobb nyolc között, mint ahogy azzal sem mennénk semmire, ha az elődöntőben véreznénk el. Prémiumrendszerünk a végső győzelemre van felépítve, így nem tehetünk mást, mint hogy megfelelő különbséggel legyőzzük a Diósgyőrt

Legfrissebb hírek

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
2 perce

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
3 perce

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
21 perce

Ilja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
35 perce

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
40 perce

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
43 perce

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
1 órája

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
1 órája