Az olimpiai kvóta a cél

K. E.K. E.
2007.04.11. 23:34
Címkék

A hét végén a hagyományos tavaszi hosszú távú versennyel kezdődik el a szezon Csepelen. A válogatott versenyzők számára különösen fontos ez az év, hiszen augusztus 26. és szeptember 2. között világbajnokságot rendeznek Münchenben, ahol pekingi kvótákat lehet szerezni. A Haller Ákos, Pető Tibor kétpárevezős egység mindenképpen szeretne indulni az olimpián. „Az első tizenegyben kell végeznünk a vébén ahhoz, hogy ott lehessünk Pekingben – mondta Haller Ákos. – Nem lesz könnyű dolgunk. Sajnos az előző évünk nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, pedig a Világkupa-versenyeken jól mentünk. De jött az etoni világbajnokság, s ott csak a tizenharmadik helyen végeztünk. Ennél az idén több kell.” A kétszeres világbajnok kettős másfél hónappal ezelőtt kezdte el a munkát a vízen, és már túl van egy kéthetes, dunavarsányi edzőtáborzáson is. Hallerék napi két edzéssel készülnek a szezonra, és arra, hogy az idén megmutassák, nem véletlenül nyertek két világbajnoki aranyérmet.

Legfrissebb hírek

Kilenc újonccal és új játékrendszerrel készül az U21-es válogatott

Magyar válogatott
9 perce

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

Minden más foci
9 perce

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
17 perce

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
33 perce

Országúti kerékpáros vb: kizárták a junior mezőnyversenyen száguldozó spanyol edzőt

Kerékpár
36 perce

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
36 perce

A mieink csoportjában Grúzia és Észak-Írország is megteszi az első lépést

Minden más foci
57 perce

Russell folytatja a menetelést Bakiban? A McLaren előrébb lép? – Azeri Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
1 órája