Győzelem a születésnapra

RODICS DÁNIELRODICS DÁNIEL
2007.04.11. 23:34
Címkék

Az olasz női röplabdabajnokság (A1 Liga) 17. fordulójában Filipovics Anita csapata, a listavezető Sant’Orsola Asystel Novara hazai pályán 3:1-re nyert a Bajnokok Ligája-címvédő Play Radio Foppapedretti Bergamo ellen. A győztes együttes magyar légiósa csereként lépett pályára, pontot nem szerzett. Ez a siker volt a legszebb ajándék, amelyet Filipovics 19. születésnapjára kaphatott. „Kérdezte az edzőm a szerda délelőtti edzésen, miért mosolygok folyamatosan – mondta az ifjú center. – Említettem neki, hogy egyrészt a győzelemnek örülök, másrészt hétfőn volt a születésnapom!” A Bergamo nem játszott olyan remek formában, mint ahogy az orosz Dinamo Moszkva elleni BL-fináléban, a Novara pontosabban, okosabban, hatékonyabban röplabdázott, mint riválisa. „Fantasztikus volt a hangulat, teljesen megtelt a csarnok, háromezerötszáz szurkoló buzdított minket – folytatta Filipovics Anita. – Fontos meccs volt, hiszen hullámvölgyben voltunk a közelmúltban. Az Olasz Kupa elődöntőjében a Colussi Perugia ellen kétjátszmás vezetés után kaptunk ki, s az edzések is eléggé feszült hangulatúak voltak az elmúlt napokban.” A Novara játékosai beszélgetést kezdeményeztek a csapat edzőjével, Alessandro Chiappinivel, s közölték a szakemberrel: zavaró, hogy gyakran kiabál edzés közben. „Sikerült elérnünk, hogy ne ordítozzon, javult a hangulat, és meg is nyertük a rangadót – mondta a magyar légiós. – A kezdés után megszeppentünk, ezért buktuk el az első játszmát, aztán összerázódtunk, és egyre kevesebbet hibáztunk. Vasárnap újabb meccs vár ránk, a csizma sarkába repülünk, hiszen a Tena Volley Santeramo otthonában lépünk pályára.”

Legfrissebb hírek

Strandröplabda Eb: „Arra törekedtek, hogy minimális erőbefektetéssel jussanak túl rajtunk – nem jött össze”

Röplabda
10 perce

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
21 perce

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
24 perce

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
31 perce

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése miatt

Téli sportok
36 perce

Pigniczki Fanni és a kéziszercsapat a frankfurti vb mezőnyében

Egyéb egyéni
38 perce

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
50 perce

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
54 perce