Segíthet a hazai pálya is

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
Vágólapra másolva!
2007.04.13. 00:16
Címkék
Pénteken és szombaton Szolnokon rendezik meg a Magyar Kupa négyes döntőjét a hazai csapat – az Olaj KK –, az Albacomp, a Lami-Véd-Körmend és a PVSKExpo Center Pécs részvételével. A nyitó meccset pénteken 15.15 órakor utóbbi két csapat vívja, majd 18 órakor a másik két együttes mérkőzik egymással a másnapi finálé jogáért.

Hazai rendezés – hazai kupa győzelem.

Ezzel a jelmondattal indultak neki a szolnoki klubvezetők a március 27-i licitnek, amely arról volt hivatott dönteni, melyik városban rendezik az idén a Magyar Kupa négyes döntőjét. Nem véletlenül áldozott sok pénzt a rendezési jog elnyerésére – nem hivatalos források szerint 9 millió 250 ezer forintért kelt el a finálé – a bajnokság listavezetője, ugyanis az 1991-es bajnoki cím óta mindössze egyetlen sorozatban tudtak diadalmaskodni a piros-feketék: 2002-ben megnyerték a Magyar Kupát. Az a tornát is a tiszaligeti csarnokban rendezték meg.

A telt ház garantált lesz ezen a hét végén is, hiszen az Olaj fanatikusai akkor is rendre megtöltik a körcsarnokukat, ha „szimpla” bajnokiról van szó. Már, ha egyáltalán beszélhetünk Szolnokon szimpla bajnokiról. Mert arrafelé szinte vallásosan imádják a kosárlabdát. Imádják a csapatukat.

Mint ahogy szinte vallásos tisztelet övezi a sportágat Körmenden is. A rajongók mindenhová elkísérik kedvenceiket. Nyilván így lesz ezúttal is. Így nagyon igyekeznie kell annak, aki be akar férni a négyes döntőre. Mindenképpen pikáns az elődöntők párosítása szurkolói szempontból, hiszen a körmendi és a szolnoki B-közép kölcsönösen elismeri egymást. Nem lesz könnyű dolguk tehát a fehérvári és a pécsi kosárlabdázóknak.

Már csak azért sem, mert a szolnokiak bizonyosan emlékeznek arra, hogy a pénteki rivális, az Albacomp a bajnokságban mind a kétszer megverte éllovas csapatukat. Többek között ezért is nagyon fontos az alapszakasz utolsó fordulója, amelyre szerdán kerül sor. Kell a győzelem a Szolnoknak Sopronban az első helyhez, mint ahogy nyernie kellene az Albacompnak is a Paks ellen a bajnokin a harmadik hely megszerzéséhez. S persze a Körmendnek meg a Pécsnek sem mindegy, milyen pozícióból kezdik a rájátszást. Ebből a szempontból tehát most nyűg a kupa, főleg, hogy minden csapatban vannak sérültek.

Ugyanakkor óriási a trófea presztízse. A Körmend már hatszor hazavitte, igaz, legutóbb négy éve jutott a négy közé. A szolnokiak végső sikeréről már volt szó, az Albacomp is kétszer tehette be vitrinjébe a trófeát, de legutóbb hét esztendeje. A pécsiek pedig csak női csapatuk serleggyűjteményét nézegethették ez idáig.

S ha már a hölgyek szóba kerültek: a múlt hét végén segített a hazai pálya: a Sopron első kupasikerét aratta.

Hazai rendezés – hazai győzelem? Szombat estére kiderül, érvényes-e ez a tétel a férfiakra is.

Legfrissebb hírek

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
13 perce

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
17 perce

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
55 perce

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
1 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
1 órája

Az első 100-szorosok, 3. rész, Didier Deschamps: mindenki Abel Xavier kezezésére emlékszik

Képes Sport
1 órája

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
1 órája

A Salzburg sportigazgatója Redzicről: Gyors és tanulékony!

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik