Az aranyért hajtanak
Ilyenkor irigykedünk csak igazán.
Amíg az angol futballmeccseken felnövők, a spanyol bajnokság összecsapásaira járók és az olasz labdarúgás szépségeit élvezők hétről hétre találnak olyan mérkőzést a sorsolásban, amelyre örömmel látogatnak ki, illetve amelyre szívesen kapcsolják át televíziókészüléküket, nekünk hosszú hónapokat kell várnunk egy-egy színvonalas Borsodi Liga-találkozóra.
A lassú, körülményes, pontatlan játékot hozó magyar bajnokik után most mindenki abban bízik, hogy az évad mérkőzésére kerül sor Debrecenben.
A tabellát, illetve a csapatok elmúlt év(ek)ben elért eredményeit tekintve kétségtelen, hogy az élvonal két legfelkészültebb, legerősebb kerettel rendelkező együttese méri össze erejét. A címvédő Debrecen és az őszi első MTK továbbra is az aranyéremért küzd, és játékban is messze a riválisok előtt jár. Tegyük hozzá, a DVSC futballja és a klub eredményességi filozófiája eltér a kék-fehérekétől: amíg a Lokiban inkább a tapasztalt, idősebb labdarúgók a húzóemberek, és a légiósok is főszereplők, továbbá a kispadon is külföldi szakvezető ül, az MTK-nál egy-két rutinos játékostól eltekintve csupa tehetséges fiatal alkotja a keretet.
Ami pedig a játékot illeti: a Garami József, Pölöskei Gábor edzőpáros bármelyik csapatnál fordult is meg az elmúlt években, látványos, közönségszórakoztató futballt követelt meg a labdarúgóktól. Így van ez a mai MTK-nál is. A kék-fehérek szó szerint építik a támadásokat: lapos, rövid passzos játékkal juttatják el a labdát a felezővonalig, sőt olykor az ellenfél tizenhatosáig, ahonnan – főleg Kanta József zseniális, váratlan megoldásai révén – gyakran hozzák gólhelyzetbe a csatárokat.
A DVSC-ben is találni több, az átlagosnál jobban képzett szervezőjátékost, sőt többen úgy gondolják, nem vetette vissza a csapatot a gerincbántalmakkal küzdő Sándor Tamás kiesése sem, mi több, Dzsudzsák Balázs aktiválásával még gyorsabb lett
Folytatás a 3. oldalon
