Győzelem hátrányból

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
2007.04.24. 07:43
Címkék

A magyar U19-es válogatott a szlovák korosztályos csapattal mérkőzött hétfő délután a győri DAC-pályán. Várhidi Péter együttese a májusi Ebselejtezőre készül, amelyet Írországban rendeznek, és a házigazda mellett Bulgária és Németország lesz a magyar csapat ellenfele. A magyar válogatott legnagyobb hiányzója Koman Vladimir volt, aki Várhidi Péter engedélyével maradt távol, hogy továbbra is a Sampdoria felnőttcsapatával készülhessen. Talán a szép időnek is köszönhetően több százan látogattak ki az összecsapásra, amely Németh Krisztiánhelyzettel kezdődött, de az MTK játékosa nem találta el a kaput. Néhány perccel később a vendégegyüttes szerzett vezetést. A félidő további részében hiába küzdött a magyar válogatott, egészen a hajráig nem sikerült bevennie a szlovák kaput, de végül a 42. percben megtört a jég, Farkas Balázs átadásából Vadnai Dániel lőtt a kapu bal oldalába. A második játékrészben a magyar válogatott játszott mezőnyfölényben, és több kihagyott helyzet után Farkas Balázsnak sikerült megszereznie a magyar csapat második és egyben győzelmet jelentő találatát. „Az első félidőben még érződött a csapaton, hogy fél éve nem találkoztak a fiúk – értékelt Várhidi Péter szövetségi kapitány, aki az U19es együttes edzője is. – Nehezen lendültek játékba. A második félidőben több biztató jelet vettem észre, a küzdeni akarással nem volt gond, de az összjátékban még sokat kell fejlődni. Vegyük figyelembe, hogy többségük más-más futballkultúrából érkezett, és ezért május 14-ig, első selejtező mérkőzésünkig nagyon sok munka vár ránk.”

Legfrissebb hírek

Videó: élje át újra Enyingi hihetetlen hajráját és Molnár magabiztos továbbjutását!

Atlétika
11 perce

Montréali tenisztorna: kikaptak a negyeddöntőben Marozsánék

Tenisz
11 perce

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak az Olympiakosz

Bajnokok Ligája
23 perce

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
30 perce

Videó: nézze meg újra a friss Európa-bajnok Halász Bence győztes dobását!

Atlétika
1 órája

Halász Bence megcsinálta! 84.25 méteres országos csúccsal Európa-bajnok!

Atlétika
1 órája

Kozák Luca döntős 100 gáton

Atlétika
1 órája

NB II: Gróf Dávid a Diósgyőrnél folytatja pályafutását

Labdarúgó NB II
1 órája