Két remi egy napon

R. P.R. P.
2007.04.26. 23:27
Címkék

Megkezdődött az esztendő vitathatatlanul legfontosabb barátságos rapid páros mérkőzése Miskolcon Lékó Péter és Vlagyimir Kramnyik között. Bár kiemelkedő eseményről van szó, a városi Nemzeti Színház – talán a hétköznap miatt – csak félig telt meg. Az első összecsapást az egyesített világbajnoki címet birtokló orosz nagymester kezdhette. A partit elemző programok sokáig a sötéttel játszó Lékó állását látták jobbnak – Berkes Ferenc szakkommentátor szerint egy kis előnyre tett szert –, mégis döntetlen lett a vége. A visszavágó, amelyen már Lékó vezethette a világos bábukat, még élesebb játékot hozott, végül a két klasszis ismét remiben egyezett meg. Az első nap után tehát az állás 1:1, folytatás csütörtökön – újabb két játszmával.

Legfrissebb hírek

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Minden más foci
5 perce

Megújult a Hunbasket applikáció – idén is érdemes tippelni!

Kosárlabda
12 perce

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
17 perce

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
32 perce

WNBA: Juhász Dorka csapata fölényes győzelemmel, az első helyen zárta az alapszakaszt

Amerikai sportok
40 perce

A Bijan Robinson vezette Atlanta még mélyebb gödörbe lökte a Packerst – videó

Amerikai sportok
1 órája

Nagy Péter: A négy közé jutásért is óriási csata lesz

Röplabda
2 órája

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
2 órája