Jól jön ez a feszültség

V. GY.V. GY.
2007.04.29. 00:00
Címkék

A Ferencváros és a Nyíregy háza is 49 pontot szerzett az NB II Keleti csoportjában, csupán jobb gólkülönbséggel előzik meg a zöldek a nyírségieket – a hétfői, Üllői úti találkozón eldőlhet a feljutás sorsa.

„Mindig is szerettem a mostanihoz hasonló szituációkat, kedvemre volt a mérkőzések előtti feszültség – mondta halálos nyugalommal Zoran Kuntics, a Ferencváros vezetőedzője. – Érdekes, hogy a Nyíregyháza is akkor botlott, amikor mi, s valóban e két csapat között dől el a feljutás. Csaknem telt ház előtt fantasztikus hangulatban léphetünk pályára, s ez minden bizonnyal nekünk kedvez. De csak a szurkolói buzdításra hagyatkozni kevés. Támadni kell és nyerni kell.”

Gálhidi György, a Nyíregyháza mestere egyetért Zoran Kuntics felvetésével, és megtoldja azzal a mostanság gyakran hangoztatott jelszóval, melyet Nyíregyházán skandálnak a szurkolók: most vagy soha.

„Amennyiben túltesszük magunkat a külső körülményeken, s feledjük a nagy tét okozta terhet, megnyerhetjük a találkozót

– mondta Gálhidi György. – Balszerencse, hogy éppen akkor botlottunk, amikor a Ferencváros, de most már kár keseregni ezen. Fontos, hogy megszerezzük a három pontot.”

Futball-lázban ég Nyíregyháza, így ötszáz nyírségi drukker várható, és mindenki arra készül, hogy együtt ünnepel szurkoló, csapat és edző. Gálhidi György számára nem ismeretlen érzés a győzelmi mámor az Üllői úton, hiszen játékosként (Csepel) s edzőként (Honvéd) is nyert csatát a Fradi ellen.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
2 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
3 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
3 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
3 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
4 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
4 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
4 órája