A siker titka: Rafa Benítez

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
2007.05.02. 23:05
Címkék
Három éven belül másodszor jutott be a Bajnokok Ligája döntőjébe a Liverpool. A spanyol Rafa Benítez menedzser által irányított klub sikere több mint meglepetés, hiszen az egyesület jelenleg nem tartozik az angol klubfutball bajnokesélyesei közé. Mégis valamiért a Liverpool 2005ben Európa trónjára került, és most is csak egy lépésre van a végső győzelemtől.

Bevallottan sokan aggódtak, amikor 2004 nyarán kinevezték menedzsernek Liverpoolban. Az akkorra már erős francia befolyás alá került egyesületben többen a fejükhöz kaptak, mondván: eddig tele voltunk „csigazabálókkal”, mostantól jön a spanyol armada. A Gérard Houllier-t váltó Rafa Benítez azonban nemcsak a honfitársait, hanem a sikert is magával vitte a szürke iparvárosba, amelynek egyik csapatát – a másik, ugye, az Everton – a nagy menetelés (Gérard Houllier irányításával 2001-ben az UEFA-kupa mellett a Ligakupa-, az FA-kupa-, az angol Szuperkupa- és az európai Szuperkupa-győzelmet is begyűjtötte a gárda) után elkerülték a szenzációs győzelmek. Jöhetett tehát a spanyol megmentő, aki már az első évében csúcsra juttatta csapatát: 2005 májusában a klub történetének ötödik BEK/BL-győzelmét aratták Isztambulban az olasz Milan ellen egy, a mai napig hihetetlen, 0–3-ról csodaként elkönyvelt feltámadás során. A Valenciával spanyol bajnokságot és kupát, valamint UEFA-kupát nyerő mester ezzel örökre megszerezte a szurkolók elismerését, akik az európai szupergárdák ámuló és csodálkozó vezetőivel együtt tisztában voltak vele, hogy a 47 éves szakembernek elévülhetetlen érdemei vannak a meglepő diadalban. Mert ha részleteit is elemezve megnézzük, hogy mitől is olyan jó csapat a Liverpool, akkor újfent rájövünk, hogy Rafa Benítez zsenialitása valóban páratlan.

Az együttes játékára véletlenül sem lehet rásütni, hogy közönségszórakoztató lenne, sokkal inkább a céltudatos a megfelelő kifejezés. A spanyol edző elsősorban angol játékstílust játszat együttesével, főleg ha a hórihorgas Peter Crouch és a szintén jól fejelő holland Dirk Kuyt is pályán van. A felívelt labda megcsúsztatásával, lefejelésével vilámgyorsan támadást

Folytatás a 3. oldalon

Legfrissebb hírek

NL: gyors gólváltás, majd döntetlen Kaunasban

Minden más foci
1 perce

Röplabda: a nők ötödikek, a férfiak nyolcadikok lettek

Utánpótlássport
42 perce

Torna ob: Mészáros, Tomcsányi és Mayer is duplázott vasárnap a mesterfokú bajnokságon

Torna
45 perce

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
1 órája

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
2 órája

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
2 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
3 órája