Egyenlített a Rangers

R. B. B.R. B. B.
2007.05.02. 23:05
Címkék

Két rutinos játékos góljával győzte le a New York Rangers az alapszakaszelső Buffalo Sabrest, egymás utáni második győzelmével pedig kiegyenlítette a Keleti főcsoport döntőjéért zajló párharcot. A 35 éves Jaromír Jágr a második harmadban már negyvenöt másodperc elteltével (emberelőnyös) gólt szerzett, majd a harmadik játékrész kilencedik percében a 38 esztendős Brendan Shanahan duplázta meg az előnyt – szintén létszámfölényben. A két klasszis gólja azonban nem lett volna elég a győzelemhez, nagy szükség volt Henrik Lundqvist kapus 29 védésére is. Miután Shanahan góljára 33 másodperc múlva érkezett a válasz, keményen bekkelnie kellett a Rangersnek, sőt 17 másodperccel a mérkőzés vége előtt Daniel Briere lövése átcsúszott a kapuson, ám ő még utánanyúlt, és a gólvonalon ráhasalt a pakkra. A Buffalo kérte az eset visszajátszását – immár ötödszörre videózott a rájátszásban –, ám most első ízben nem segített rajta a felvétel – nem született gól. A szerdára virradóra rendezett játéknap másik mérkőzésén, ha hosszabbításban is, de ismét nyert az Anaheim Ducks, ezzel a „Kacsák” együttese már 3–1re vezet a Vancouver Canucks elleni párharcban.

Legfrissebb hírek

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
9 perce

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
11 perce

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
33 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
7 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
7 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
7 órája