Hiába kapaszkodott a Magic

CH. G. A.CH. G. A.
2007.05.02. 00:33
Címkék
A Detroit Pistons az első csapat, amely bejutott a nyolc közé az NBA rájátszásában. A piros-kékek legutóbb az 1989-es döntőben söpörték ki ellenfelüket 4–0-val, s 3–0-s „söprésig” is 1990-ig kell visszalapozni a klub történelemkönyvében.

Ezúttal nem ment könnyen: 198 másodperccel a lefújás előtt az utolsó szalmaszálba kapaszkodó Orlando ötpontos vezetést szerzett egy 16–2-s sorozat végén, de – amint azt Rasheed Wallace utólag, már a továbbjutás tudatában elmondta – egy pillanatig sem estek pánikba a vendégek. Komótosan kijátszották a támadásaikat, és simán fordítottak. A Pistons kiegyensúlyozottsága már-már idegesítő: a kezdő ötös valamennyi tagja legalább tíz pontot dobott mind a négy meccsen!

Washingtonban már tizenhét ponttal is vezetett a Cleveland, ám a vége itt is szoros lett – volna, ha az utolsó percben LeBron James nem kínálja tálcán a lehetőséget az amúgy gyengélkedő Szasa Pavlovicsnak, aki bebombázta a triplát, s ezzel el is döntötte a meccset. Denverben visszaszerezte a pályaelőnyt a 2005-ös bajnok San Antonio. Igaz ugyan, hogy látszólag megint az összesen 60 pontot szerző „nagy hármas” – Tony Parker, Tim Duncan, Manú Ginóbili – hozta a mecscset, de a két, összesen hetven évet számláló veterán, Robert Horry és Michael Finley triplái jelentették a különbséget. Rossz hír a Nuggetsnek: 1982 óta 18-ból 17-szer megnyerte a sorozatot a Spurs, ha 2–1-es vezetéshez jutott...

Salt Lake Cityben kiegyenlített a Jazz – köszönhetően a török Mehmet Ökür feltámadásának. A center 16 pontot dobott, és levette a pályáról Jao Minget.

LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT:

A Detroit a főcsoport-elődöntőben a Chicago Bulls csapatával találkozik, hiszen a Bikák kitűnő meccsen idegenben győzték le 92–79-re a címvédő Miamit, s szintén „söpréssel” jutottak tovább.

Legfrissebb hírek

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
11 perce

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
22 perce

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
57 perce

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
1 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
1 órája

Videó: ezzel a góllal búcsúztatta Kanada Dél-Afrikát

Foci vb 2026
1 órája

Kanada az első nyolcaddöntős, mutatjuk a hétfői programot

Foci vb 2026
1 órája

Eustáquio a 92. percben döntött, és továbblőtte Kanadát a legjobb 16 közé a világbajnokságon

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik