Aki mer az nyer (1.)

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
2007.05.04. 23:44
Címkék
Nincs ezen mit szépíteni, kiesési helyosztót vívnak szombaton a győri stadionban: a Magyarországon az egyik legstabilabb háttérrel büszkélkedő, ám a Borsodi Ligában csupán a 11. helyen szerénykedő ETO a búcsúval fenyegető 15. helyet elfoglaló Tatabányát fogadja.

Ahhoz, hogy az épülő s egyúttal szépülő győri stadion az ősszel is élvonalbeli mérkőzéseknek adhasson otthont, a házigazdáknak feltétlenül nyerniük kell. Az ETO rutinos hátvédje, a 19-szeres válogatott Stark Péter sem a győzelem, sem a bentmaradás miatt nem aggódik.

Kiesnek?

Természetesen nem! – válaszolt kapásból Stark Péter.

Az optimizmus beszél önből?

Egyrészt az, másrészt a vágy. Amúgy meg sem fordul a fejemben, hogy a szezon végén búcsúzunk, ez a csapat többre hivatott annál, mint hogy a másodosztályban szenvedjen.

Ezt eddig nemigen bizonyították. Ebben egyetértünk. Leszögezném: kizárólag minket, játékosokat terhel a felelősség amiatt, hogy a bentmaradásért küzdünk, nem pedig, mondjuk, a hatodik helyért. A mi hibánk, hogy idáig jutottunk, most javítanunk kell.

Remegve várják a találkozót? Csupán a magam nevében beszélhetek: drukk van bennem, ám ez nem azt jelenti, hogy félek a Tatabányától. Ha barátságos meccsen játszom, akkor is szoktam izgulni, ha NB III-as támadó jön velem szemben, arra is úgy készülök, mintha Kenesei Krisztiánnal néznék farkasszemet. Nem szeretek félvállról venni semmit sem, főleg a futballban nem, hiszen azzal nemcsak magamnak, hanem társaimnak is árthatok. Szóval bizonyára parázs csata lesz, de a helyzet egyszerű: jobbnak kell lennünk. Az nyer, aki fel tudja mérni, mekkora a tétje ennek az összecsapásnak.

Kész szerencse, hogy Csernus Imre kéznél van…

Nem kell ezt túllihegni, közülünk – szerintem – senkinek sincs szüksége arra, hogy pszichológushoz forduljon egy mérkőzés miatt. Igaz, a keretnek több fiatal, az életkora miatt rutintalan futballista is a tagja, ám ha ezek a srácok maguktól

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
8 perce

Nyert a listavezető MTK, kilencet vágott a Honvéd a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
44 perce

NB III: a Gyula a Kispest-Honvéd II ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Labdarúgó NB II
49 perce

Negyven lövésből egy gólt sem szerzett a Fehérvár

Jégkorong
1 órája

Rapporték legyőzték a spanyolokat, a magyar válogatott az 5. a záró kör előtt a sakkolimpián

Egyéb egyéni
1 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
1 órája

Női kézi Eurokupa: a mieink a románokkal játszanak a bronzéremért

Kézilabda
1 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
1 órája