Bevetik a szárnyat

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2007.05.04. 23:44
Címkék

A barcelonai tesztelés tapasztalatai alapján egyre valószínűbb, hogy a McLaren-istálló a jövő heti Spanyol Nagydíjon beveti majd új vezetőszárnyát, amelyet a szakértők radikális módosításnak tartanak. Erről a wokingi istálló tesztpilótája, Pedro de la Rosa beszélt, miután személyesen is megtapasztalta a megoldás előnyeit. „Kedvező eredménnyel zárult az e heti barcelonai tesztelés. Igaz, egy-két napunk kárba veszett a rossz idő miatt, de az így is kiderült, jó az új aerodinamikai csomag” – mondta a spanyol versenyző. Az MP4-22 kódjelű autó vezetőszárnyára az elmúlt napokban „összekötő lemez” került, s a csapat tagjai szerint ez mindenképpen javulást eredményezhet. „Nagyon valószínű, hogy a következő versenyen is használjuk majd a megoldást. Fernando Alonsóval együtt én is pozitívnak tartom a módosítást, javított a vezetőszárny teljesítményén” – mondta Pedro de la Rosa. A hétfőtől csütörtökig rendezett barcelonai tesztelésen elsősorban a Ferrari villogott: Kimi Räikkönen kétszer, Felipe Massa egyszer bizonyult a legjobbnak. A McLaren részéről Pedro de la Rosáé volt a legjobb eredmény, a záró napon David Coulthard mögött második lett.

Legfrissebb hírek

Mahrez a vb-kiesés után: Ez volt az utolsó meccsem nemzeti színekben...

Foci vb 2026
13 perce

Spanyol, portugál és svájci továbbjutás – a 22. vb-játéknap nyolc gólja, kulcsjelenetei egy helyen

Foci vb 2026
33 perce

Amerikai pite: még él Cristiano Ronaldo és Portugália aranyálma, de jön Spanyolország – vb-kibeszélő, 22. nap

Foci vb 2026
54 perce

Újabb afrikai csapat búcsúzott

Foci vb 2026
1 órája

A vb egyik nagy felfedezettje ezúttal is villogott – Svájc könnyed sikerrel lépett túl Algérián

Foci vb 2026
1 órája

A félidőben 1–0-ra vezet Svájc

Foci vb 2026
2 órája

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
3 órája

Manzambi zseniális szólója után már vezet is Svájc Algéria ellen

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik