Micsoda meccs lesz (1.)

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
2007.05.04. 23:44
Címkék

Máig emlékezetes döntőt játszott 2005. május 25-én Isztambulban a Milan és a Liverpool. Paolo Maldini hosszú és nagyszerű pályafutása alatt talán csak egyszer vállalkozott jobbal kapáslövésre, éppen a törökországi fináléban. Szokatlan megmozdulásával már az első percben vezetett a Milan, amely aztán Hernán Crespo duplájával behozhatatlan előnyre tett szert. Legalábbis ezt írták a tudósítók a félidőben. Azóta tudjuk: csak be

hozhatatlannak tűnő előny volt, hiszen a 45 percen át láthatatlan angolok feltámadtak, egyenlítettek (3–3), és végül tizenegyesekkel győzni tudtak. De nézzük, kik maradtak azóta is klubjukban, kik távoztak, kik érkeztek, és egyáltalán, mi várható május 23-án Athénban az újabb Milan–Liverpool BLdöntőn.

Kapusok Jerzy Dudek volt a döntő hőse, de olyan bizonytalanul védte a Liverpool kapuját az egész elmúlt idényben, hogy a klub szerződtette Pepe Reinát – a spanyol játszik azóta is, a lengyel a kispadot koptatja. Milánóban Dida volt a kapus, ő is maradt, de mintha távol került volna két-három évvel ezelőtti önmagától.

Védelem A Chelsea ellen végül döntőt érő gólt szerző dán Daniel Agger két éve a Bröndbyben szorgosodott, azóta beépült a Liverpoolba,

Legfrissebb hírek

A házigazda ellen Bukarestben – a bronzéremért játszik a magyar válogatott a női kézi Eurokupában

Kézilabda
12 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
19 perce

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
34 perce

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
1 órája

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
1 órája

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
1 órája

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
2 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
2 órája