Nagy álma, hogy a Fehérvár edzője legyen

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
2007.05.04. 23:44
Címkék

A hajrára beleerősít a Paks: az újonc szerződtette Horváth Ferencet, aki legutóbb Fehérvárott játszott. A 32-szeres válogatott csatár egyelőre négy meccsre írt alá az atomvárosban, miközben maga sem érti, miért kellett távoznia Székesfehérvárról.

Hogyan került Paksra?

Másfél hete kerestek meg a paksiak, és én azt mondtam magamban: játszani akarok, nem pedig a fehérvári juniorgárdában nyolc játékos társaságában tréningezni – mondta Horváth Ferenc. – Éppen ezért azonnal igent mondtam, és a héten már a csapattal edzettem. Mondhatom, remek közösségbe kerültem. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a Paks élet-halál harcot vív a bentmaradásért, hiszen olyan sűrű a mezőny. Nyugodtan megírhatja: nem mi esünk ki.

Most már elmondhatja, miért kellett távoznia Fehérvárról?

Nem könnyű beszélni erről, hiszen a „Vidi” mindig is a legkedvesebb csapatom volt, és rendkívül büszke vagyok arra, hogy Szabó József után én vagyok az egyesület második legjobb góllövője. Szóval, ha bármelyik más klubtól köszönnek el így tőlem, akkor az nem foglalkoztat, de a fehérváriak döntése most is bánt. Marijan Vlak vezetőedző egyszer csak azt mondta nekem, megöregedtem, ezt az eredményt fiatalok is hozhatják, úgyhogy nincs szükség rám – ez akkor hangzott el, amikor négy meccsen három gólt szereztem. Rendkívül sokat köszönhetek a szurkolóknak, és a Vidit továbbra is szeretem majd.

Olyannyira, hogy a fehérváriak U18-as csapatának ön az edzője.

Három hónapja vettem át ezt az együttest, s a kieső helyről feltornáztuk magunkat a középmezőnybe. Most, hogy Paksra szerződtem, nem lesz egyszerű összeegyeztetni a két feladatot, de engedélyt kaptam arra, hogy heti három alkalommal edzést vezessek a fehérvári srácoknak. Egyelőre négy meccsre szól a szerződésem a paksiaknál, s harmincnégy évesen elképzelhetőnek tartom, hogy a következő idényt is itt töltöm majd. A nagy álmom azonban az, hogy egyszer én legyek a Fehérvár edzője.

Legfrissebb hírek

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
1 órája

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
1 órája

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
2 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
2 órája

Káprály Mihály San Marinóban vezet mérkőzést

Minden más foci
2 órája

Jó hangulat, de kemény munka – fotókon a válogatott utolsó edzése Telkiből a belfasti meccs előtt

Magyar válogatott
2 órája

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
3 órája