Előny a hazai pálya?

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
2007.05.07. 00:43
Címkék
Saját érdekeiket szem előtt tartva az egriek a Vasas, a szegediek pedig a Domino sikeréért szoríthatnak az alapszakasz 15. fordulójából elhalasztott vasárnapi szuperrangadón.

A bajnokság felsőházi rájátszá sába a legjobb négy együttes kerül, az első helyezett a negyedikkel, a második pedig a harmadikkal harcol a döntőbe jutásért. Mégpedig oly módon, hogy a csapatok magukkal viszik az alapszakaszban egymás ellen megszerzett pontokat. A párharc addig tart, amíg az egyik fél el nem éri a nyolc pontot. Miután a Domino az Egert és a Szegedet is oda-vissza legyőzte, kedvező helyzetből várhatja a Vasas elleni, vasárnapi rangadót, vagyis számára kisebb a jelentősége, hogy az első vagy a második helyen fejezi be az alapszakaszt. De amúgy is egyre kevésbé számít a két csapat lassan „ősidők” óta tartó párharcában, melyikük birtokolja a pályaelőnyt, elég csak megnézni a mostani mellett az elmúlt három idény bajnoki statisztikáit.

Tizenkilenc randevújukból mindössze hét végződött hazai győzelemmel, a további tizenkét összecsapáson vendégsikert jegyezhettünk fel, s az alapszakaszban hét párharcukból mindössze egyszer tudott győzni a hazai vízben tempózó együttes. Hiába veszített azonban hazai pályán a Domino 2006 novemberében, mégis az egymás után hetedik bajnoki címére hajtó csapat van kedvezőbb helyzetben – a Vasas ugyanis vesztett Szegeden, valamint ikszelt Egerben és a Komjádi uszodában az Újpesttel. Kétpontos hátrányuk miatt szinte semmit sem ér az angyalföldiek Kőér utcai sikere: ha ugyanis nem győznek vasárnap, megjósolhatóan Kovács István együttese végez az alapszakasz élén. A piros-kékek sikere esetén – feltételezve, hogy a két rivális megszerzi a papírforma-győzelmeket – azonos pontszámmal állnának, s ekkor az egymás elleni eredmény a Vasas elsőségét jelentené.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy – a hozott pontoktól függetlenül, nem lebecsülve a Szegedet – hajszálnyival könynyebb dolga lenne annak a csapatnak, amelyik Gyöngyösi András jelenleg harmadik helyen álló együttesével találkozik a fináléba kerülését. Más kérdés, hogy senki sem tudhatja, a csongrádiak végül a harmadik vagy a negyedik helyen futnak-e be az alapszakasz végén.

Legfrissebb hírek

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
13 perce

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
23 perce

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
57 perce

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
1 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
2 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája