Vidékiként most a Lokiért szorít

B. B.B. B.
2007.05.07. 22:41
Címkék

A hét végén, utolsó hazai meccsén 2–1-re győzött a Diósgyőr a Fehérvár ellen, ami azt jelentette, hogy Csank János csapata nyolc tétmérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozatát szakította meg, és biztonságos távolságba került a kiesőzónától.

Megnyugodhatnak?

Bízom benne, hogy igen – mondta Csank János. – Mindig jót jelent, ha a csapatnak nem a kiesésre kell gondolnia, hiszen a kiélezett mérkőzések görcsössé tehetik a labdarúgókat.

Számított az MTK gyengébb tavaszi szereplésére?

Engem inkább az őszi teljesítménye lepett meg. Akkor minden bejött a kék-fehéreknek, a labda a kapufa éléről befelé pattant, duzzadtak az önbizalomtól. Ettől függetlenül ügyes csapat az MTK, zömmel fiatal, fürge játékosok alkotják, s nehéz lesz játszanunk ellenük.

Azzal foglalkoznak, hogy pontszerzésükkel vagy győzelmükkel bajnokká avathatják a Debrecent?

Mi ezúttal is a legjobb tudásunk szerint játszunk majd, ahogy tettük a Debrecen ellen is. Úgy gondolom, Miroslav Beránek együttese már korábban megnyerte a bajnokságot. A Hidegkutistadionban magunkért játszunk, ám nem tagadom, hogy vidéki emberként inkább a Debrecennek szurkolok.

Legfrissebb hírek

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
29 perce

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
40 perce

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
1 órája

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
1 órája

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
1 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
8 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
8 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
8 órája