Felemás kezdés

R. P.R. P.
2007.05.09. 23:36
Címkék

Kedden megkezdődött a Mitropa-kupa, vagyis a közép-európai nemzetek versenye Szegeden. A férfiak mezőnyében a magyar válogatott esélyesebbként lépett színre a horvátok ellen. Bár az értékszámok tekintetében nem volt nagy különbség a játékosok között, a papírforma alapján Ruck Róbertéknek hozniuk kellett a találkozót. Nem így történt. Két gyors remi után a világos táblákon mindössze fél pontot szerzett az Élő-pontok alapján első helyen kiemelt négyesünk. A hölgyeknél sima győzelmet aratott az első számú hazai gárda, így a Vajda Szidónia, Tóth Lili páros az élről várhatja a második fordulót.

Legfrissebb hírek

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Minden más foci
5 perce

Megújult a Hunbasket applikáció – idén is érdemes tippelni!

Kosárlabda
11 perce

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
16 perce

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
31 perce

WNBA: Juhász Dorka csapata fölényes győzelemmel, az első helyen zárta az alapszakaszt

Amerikai sportok
39 perce

A Bijan Robinson vezette Atlanta még mélyebb gödörbe lökte a Packerst – videó

Amerikai sportok
1 órája

Nagy Péter: A négy közé jutásért is óriási csata lesz

Röplabda
2 órája

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
2 órája