Óvatosságra int a vezetőedző

B. G.B. G.
2007.05.09. 23:36
Címkék

A Király-kupa elődöntőjének visszavágóit rendezik szerdán és csütörtökön Spanyolországban. A fináléra a legnagyobb esélye a szerdán a Deportivóval meccselő Sevillának, illetve a Getafe otthonában csütörtökön pályára lépő Barcelonának van. A Sevilla és a Barca ugyanis már az első mérkőzésen megnyugtató előnyt szerzett (az andalúziaiak idegenben 3–0-ra, a katalánok pedig hazai környezetben 5–2-re nyertek). A szerda esti Sevilla–Deportivo találkozón Juande Ramos vezetőedző azt is megkockáztathatja, hogy csak a kispadra ülteti le néhány alapemberét, elvégre csapata a Király-kupasorozaton kívül még a bajnoki aranyéremért folyó versenyben, valamint az UEFA-kupa döntőjében is érdekelt. Igaz, a szakember – talán túlzott óvatosságból – a következőt mondta a találkozó előtt: „Muszáj lesz tudásunk legjavát nyújtanunk, hiszen az előző meccsen megszerzett előnyünk még nem jelenti, hogy máris bejutottunk a döntőbe.”

A Sevilla erejét jelzi, hogy három fronton is érdekelt még a szezon eme szakaszában, és ez még akkor is igaz, ha a Primera División legutóbbi játéknapján fontos meccset veszített el a Real Madrid ellen. José Maria Del Nido, a klub elnöke mindenesetre reméli, hogy csapata végül történelmet ír az idei szezonban, és három címet is besöpör a nyár kezdetére. Erre megvan az esélye, de egy fontos lépést még meg kell tennie a Sevillának, mégpedig érvényre juttatni a papírformát a Depor ellen.

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
59 perce

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
3 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
3 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
3 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
3 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
3 órája