Trópusi Csonka-kvóta

BORSIK RICHÁRDBORSIK RICHÁRD
2007.05.09. 23:36
Címkék
Bár Sidi Péter két győzelme már bearanyozta a magyar sportlövők bangkoki Világkupa-szereplését, a legnagyobb örömöt mégis a sportpisztolyos Csonka Zsófia ötödik helye szerezte. Ez a helyezés ugyanis olimpiai kvótát ér.

Csonka Zsófia és Sike Renáta remek sorozatokkal rukkolt ki a 30+30 lövéses alapversenyben, így mindketten bejutottak a döntőbe. Mivel a legjobb nyolc lövő közül már négy kvalifikálta magát Pekingre, ez azt jelentette, hogy négyen versengtek a kvótáért, köztük két magyar… Csonka állva hagyta vetélytársait, az utolsó lövés előtt már biztosnak látszott a kvóta, sőt ha a végén meglövi a 9.1 kört – finálébeli legrosszabb találatát –, megnyeri a versenyt. A vége 7.5 lett, Csonka visszaesett az ötödik helyre, de ez a legkevésbé sem érdekelte, hiszen csak kvótások előzték meg, akikhez most már ő is csatlakozott. „Nem igazán tudom, mi történik velem, az érzelmeim hullámzanak, percenként legalább kétszer mosolygok – mondta Csonka Zsófia a doppingvizsgálat után. – A döntőnek úgy álltam neki, hogy most aztán…! Többször voltam már kvótaközelben, egy hete például egy lövésen ment el a kvalifikáció. A finálé közben is a kvóta járt az eszemben. A körülmények egyébként felfoghatatlanok, negyven fok van, a páratartalom kilencvenhárom százalékos, a verseny elején ki is néztem magamnak, hogy hova esek majd, ha elájulok ebben a levegőtlen forróságban.” A magyar sportlövők a traplövő Gerebics Roland, a puskás Sidi Péter és a pisztolyos Csonka Zsófia révén már három kvótánál tartanak. „Óriási előrelépés ez, nagy a nyomás a mieinken – mondta Kissné Oroszi Edit, a puskásokpisztolyosok szövetségi kapitánya. – A feltételek borzasztóak, nagy a meleg, közben trópusi záporok jönnek. Sike Renáta lövészete alatt is volt egy egyórás esőszünet. Csonka Zsófiának kijárt ez a siker, de Sike is többször kvótaközelbe került már, remélem, neki is összejön.”

Legfrissebb hírek

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
35 perce

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
56 perce

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
8 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
8 órája